„Ahol csak a zene kábít, és még lassúzni is lehet”

Generációjának egyik legismertebb lemezlovasa még gimnazistaként járt először a fővárosi Metro Klubban, amely február elején Metro Club Theatre néven nyitott újra. Arató András évtizedeken át játszott Budapest legendás szórakozóhelyén, és mostantól kéthetente ismételten ő felel a hangulatért.

Arató András fergeteges bulival tér vissza ezen a héten (2019. március 2.) Budapest ikonikus szórakozóhelyére, a hetedik kerületi Metro Klubba, ahol a pályafutása is kezdődött. A Dohány utcai legendás szórakozóhelyen minden pénteken és szombaton a luxus varázsával átitatott környezetben, nyugati színvonalú hang- és fénytechnikával, kifogástalan kiszolgálással, mennyei italokkal, hatalmas tánctérrel és az ország legjobb lemezlovasaival várják a vendégeket.

Arató András 33 év után tért vissza régi sikerei helyszínére, ahol a zenekarok mellett az ő neve is országos szinten patinássá vált.

„1975-ben lettem DJ, és akkor 21 évesen én voltam az ország legfiatalabb hivatásos lemezlovasa. Akkoriban még „showivőként” szerepeltem a plakátokon. Imádtam ezt a klubot, egyedülálló hangulata volt. A klubélet akkor még este 6-tól 10-ig tartott, de már 5 órakor kígyózó sorok álltak az épület előtt. Óriási hangerőnek tűnő berendezés volt, de ma kontrollhangnak is kevés hangnak tartanák. Mégis szerettek az emberek ide járni, mert a fellépőket korosztályukból valónak érezték” – emlékezett vissza.

Mint fogalmazott, számára a Metro Klub volt a világ közepe. Nem zajlott még celebgyártás, a zenészek a klubban úgy viselkedtek, mint a vendégek, csak egy-egy órára színpadra léptek közben. Nem voltak testőrökkel körbevéve, nem volt szelfi, mindenről lehetett velük beszélgetni. A hangulata igazán családias volt.

Azt is elmondta, hogy sokáig az ő zenéjére táncoltak a Vas utcai kereskedelmi szakközépiskola diákjai. Az ő szalagavató báljaikon a zenekarok helyett Arató Diszkó volt.

Ekkoriban találta ki az általa mai napig használt Zenés Időutazást is, mert a retró szó szerinte minden korosztálynak mást jelent.

„Amikor megkeresett a mostani menedzsment és bementem a klubba, először azt hittem, hogy rossz helyen járok, de szerencsére nem így történt. Körülnéztem, beleszívtam a levegőbe, és éreztem, hogy akik most vezetik a klubot, nem a gyors meggazdagodásban reménykednek. Átgondolt koncepció szerint különböző generációkat céloznak meg különböző rendezvénytípusokkal. Igényes a hang- és fénytechnika, valamint a bútorzat is” – mondta Arató András.

Szerinte a klub tökéletes kikapcsolódási lehetőséget kínál a 25 és 70 év közötti korosztálynak, akiknek már nincs hová mennie szórakoznak. Nemcsak hogy újra fiatalnak érezhetik magukat, de újra át is élhetik azt a zenei érzést, amibe beleszerettek.

Arató András azt tapasztalja, hogy kezd újra divatba jönni, mint a miniszoknya. Kéthetente, havonta találkozhatnak majd vele a vendégek a Metro Klubban. A szlogenje pedig még mindig ugyanaz, mint amikor legutóbb, több mint 30 éve fellépett az ikonikus szórakozóhelyen: Arató Disco, ahol csak a zene kábít és még lassúzni is lehet.


Powered byInterspire

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.

A címlapról

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.