Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Amikor eljön az ideje egy új otthonba költözésnek, sok mindenre oda kell figyelni. Például a bútorok, tárgyak mozgatásakor nem csak az a fontos, hogy hova tesszük őket, hanem az is, hogy a szállítás és cipelés során ne érje azokat sérülés. Nézzük, mire érdemes figyelni: íme, pár hasznos iránymutatás!

Amellett, hogy akár készíthetünk egy teljes leltárat arról, hogy mit tervezünk átszállítani az új otthonba, fontos, hogy a mozgatás során ne sérüljenek a bútoraink. Érdemes ezért végig gondolni, hogy melyik a megfelelő módszer különböző holmijaink összepakolásához. A ruhákat érdemes külön a táskákba, útibőröndökbe eltenni, és akár a cipőink is ellesznek egy hatalmas, kék szatyorban - de a bútorok és a használati tárgyak már másként tűrik a szállítást. 

Apróbb tárgyak

A kisebb tárgyakat érdemes rekeszekbe, dobozokba helyezni - ezek közé bélelési anyagként tudunk tenni sálakat vagy olyan puhább ruhadarabokat, amik támasztják és egyben védik a tárolt tárgyakat. Ha étkészletet próbálunk szállítani, akkor ott érdemes kartonlapokat is használni - ez támasztéknak is kiváló megoldás. 

Ha valamivel már nagyobb, de kézbe illeszthető használati tárgyakat akarunk a dobozba helyezni, amiben mást már nem tennénk, de mégis szükséges, hogy kitöltsük valamivel a rázkódás ellen, akkor használhatunk feldarabolt, puha műanyag darabokat vagy forgácsszerű anyagot a béleléshez. 

Közepes és nagyobb méretű bútorok

A nagyobb tárgyakat érdemes kipárnázni és egy védőanyaggal beburkolni a szállításkor. Ha extra védelmet szeretnénk kialakítani, használhatunk tompításhoz szivacstáblát. Ez segít az esetleges ütközés mértékét tompítani, ráadásul később jól felhasználhatóak lehetnek az új otthonban, ha valamilyen díszpárnát vagy karfát bélelni kellene. 

Amennyiben bútorainkat szeretnénk hatékonyabban felkészíteni egy hosszabb útra, esetleg nem lesz lehetőségünk azokat egy ideig alkalmazni, érdemes lehet a nyílászárókat is megerősíteni. Erre kitűnő megoldást adhat a fríz, mely a faanyagok vetemedését gátolja meg. Ez a kitöltő anyag alkalmas lehet arra is, hogy a bútor köré tekerve védelmet biztosítson, akár csak a szivacs tábla. 

Címkézés

Sokszor azt gondoljuk, hogy rögvest tudni fogjuk, melyik dobozba is pakoltuk az adott tárgyat vagy bútort, aztán jobb esetben pár év múlva akadunk rá az elveszett tárgyra, amit természetesen már rég pótoltunk addigra egy másikkal. 

Ha szeretnénk megelőzni ezt a kacagós kellemetlenséget, akkor érdemes címkékkel ellátni a dobozokat. Javasoljuk az olyan változatot, ami könnyen leszedhető a papírról, hogy aztán egyszerűen ráragaszhassuk a frízre, vagy más csomagoló felületre.

A fotó forrása:
Africa Studio / Shutterstock.com

A Budapest rovat további hírei

Lassan, de biztosan csökken a különbség a férfi és női sportokból származó bevételek között. Bár még messze elmarad a férfi sportágak bevételétől, egyre nagyobb potenciál mutatkozik a női sportban a...
A lista élmezőnyében tisztán elektromos autók vannak, hátul pedig utcai terepjárók, nagy teljesítmény luxusautók és még egy klasszikus izomautó is felfért.
A koronavírus-járvány alatt legalább heti egy napot otthonról dolgozók 96 százaléka szívesen folytatná ezt a gyakorlatot a járvány után is - közölte a Reacty Digital szerdán, év eleji kutatási...
Harmadával kevesebb hulladékgyűjtő lesz a fővárosban január végére – tudta meg az InfoRádió a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. köztisztasági főigazgatójától.
Prokofjev és Csajkovszkij művei szólalnak meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar online estjén csütörtökön Hontvári Gábor vezényletével, Alexander Ramm csellóművész közreműködésével.
A március elsejétől hatályos törvénymódosítás felszámolhatja a jogkövető vállalkozások versenyhátrányát, csökkentheti a munkavállalók kiszolgáltatottságát - hívta fel a figyelmet az Innovációs és...
A használt autó vásárlás még mindig a kalandos dolgok közé tartozik. Szerencsére a kaland elemek jó részét ki lehet szűrni, ha tudjuk a kiszemelt autó VIN számát.
Online beszélgetés- és előadássorozatot indít a MusicalNeked produkció. Az első előadás szerdán a musical történetének első időszakát mutatja be.
A cigi már ciki, de az újfajta dohánytermékek egyre népszerűbbek a fiatalok körében. A British American Tobacco nem bízta a véleltenre a terjeszkedést, elképesztő összeget költ reklámra.
Átfogó vizsgálatot indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az alternatív fehérjeforrásokról, például a műhúsokról, étkezési rovarokról és szójakészítményekről, hogy kiderüljön,...

A címlapról

Online rendezik meg az Idegenvezetők Világnapja eseményeit idén...
Családokat, házaspárokat keresünk Budapesten és maximum 40 km-es...
Az Országgyűlés döntése alapján 2018 óta ünnepeljük február 22-én a...
A COVID-19 járvány második hulláma Magyarországon jelenleg is zajlik...
Azért, hogy minél többen tudják időben rendezni járuléktartozásukat,...
Megjelent a „Budapest, Pesti rakpart északi irányba történő...

Könyvajánló

Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán
Mindenki bűnös és ártatlan egyszerre Törteli Eszter új könyvében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.
Ha érdekel a szervezet fejlesztés, menedzsment, divat, marketing, kereskedelem vagy akár az IT terület és szívesen lennél egy dán cég ösztöndíjas diákja, akkor ez a lehetőség csak rád vár! Hiszen idén is meghirdették ösztöndíjukat, amelynek köszönhetően a nyertes tanuló 2000 Euróban részesül.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Mi az Írópalánta Műhely? Az Írópalánta Műhely célja az örömszerző, kreatív írás népszerűsítése és a tehetséges írni szerető gyerekek felfedezése.
Újszülöttek segítése finn mintára. Mert minden gyermek egyenlő!
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására, a válogatás a 2021-es programba online zajlott.
72 éve már, hogy december 10-én az emberi jogok világnapját ünnepeljük.