Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Az ékszerdobozok az ókori Egyiptom ideje óta sokféle formát öltöttek. Hagyományosan ilyennek tekinthető minden olyan tárolódoboz vagy edény, amelynek célja ékszerek és az ékszerekhez kapcsolódó értékes tárgyak tárolása.

Természetesen az kiegészítők viselése saját személyiségünk erősebb megjelenítését jelenti. Van, aki csak nemesfémből való fülbevalót, karkötőt vagy nyakéket visel, de manapság arra is van lehetőség, hogy kicsit olcsóbban viselhessünk szép ékeket magunkon. Némelyik, köztük bizonyos karórák akár státuszszimbólumként is funkcionálnak.

Ha szeretünk váltogatni a stílusok közt és néha nemesebb anyagot, máskor bizsut viselnénk, tegyük bátran! Fontos azonban, hogy ezeknek külön ékszeresdobozokat biztosítsunk, mert a kevésbé minőségi anyagok hamarabb korrodálódnak, és a közelükben a nemesfémek is könnyen elszineződhetnek. Az ilyen szennyeződés kis odafigyeléssel eltüntethető, de talán érdemesebb megelőzéssel gondoskodni ékszereinkről

Fülbevalók és gyűrűk

Az apróbb ékszerek kényesebbek: célszerű nekik egy közös nagy ékszertartót szerezni, amiben bársonyhatású bevonatú párnácskákban lehet tárolni azokat. Ezáltal nem vesznek el a közös térben, és a doboz kinyitásakor gyorsan tudjuk kivenni az éppen vágyott ékszert. 

Ha a fülbevalóink nagyobbak vagy lógósabbak, érdemes olyan ékszertartót választani, amiben azok komfortosan elhelyezhetőek és nem törik meg az anyaguk. Szerezhetünk akár olyan tárolót is, amelyre felfüggeszthetőek.

Nyakláncok

A hosszú nyakékeket sokszor igen nehézkes szétszedni, hiszen nagyon kell figyelni arra, hogy a lánc ne törjön meg. A legjobb megoldás erre, ha beszerzünk egy ékszertartó állványt - erre könnyen felakaszthatóak akár a nagyobb fülbevalók is a nyakláncokkal együtt, és garantált a csomómentesség. Ráadásul egy ilyen szép tartó a szoba ékköve is lehet. 

Karórák és karkötők

A karóra manapság új funkciót kezd felvenni, mióta az okostelefonok kiegészítőivé váltak. Aki azonban tradicionálisabb vonalon szeretné megtalálni a neki tetsző darabot, szintén bőven válogathat a bőrszíjas és textil szövetűek közül. A karórának alakítsunk ki egy kipárnázott helyet, vagy szerezzünk egy csuklót mintázó állványt, amire könnyedén rátehető. A karkötőknél ugyanez az eljárás nyújthat praktikus megoldást.

A fotó forrása:
lapas77 / Shutterstock.com

A Budapest rovat további hírei

Lassan, de biztosan csökken a különbség a férfi és női sportokból származó bevételek között. Bár még messze elmarad a férfi sportágak bevételétől, egyre nagyobb potenciál mutatkozik a női sportban a...
A lista élmezőnyében tisztán elektromos autók vannak, hátul pedig utcai terepjárók, nagy teljesítmény luxusautók és még egy klasszikus izomautó is felfért.
A koronavírus-járvány alatt legalább heti egy napot otthonról dolgozók 96 százaléka szívesen folytatná ezt a gyakorlatot a járvány után is - közölte a Reacty Digital szerdán, év eleji kutatási...
Harmadával kevesebb hulladékgyűjtő lesz a fővárosban január végére – tudta meg az InfoRádió a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. köztisztasági főigazgatójától.
Prokofjev és Csajkovszkij művei szólalnak meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar online estjén csütörtökön Hontvári Gábor vezényletével, Alexander Ramm csellóművész közreműködésével.
A március elsejétől hatályos törvénymódosítás felszámolhatja a jogkövető vállalkozások versenyhátrányát, csökkentheti a munkavállalók kiszolgáltatottságát - hívta fel a figyelmet az Innovációs és...
A használt autó vásárlás még mindig a kalandos dolgok közé tartozik. Szerencsére a kaland elemek jó részét ki lehet szűrni, ha tudjuk a kiszemelt autó VIN számát.
Online beszélgetés- és előadássorozatot indít a MusicalNeked produkció. Az első előadás szerdán a musical történetének első időszakát mutatja be.
A cigi már ciki, de az újfajta dohánytermékek egyre népszerűbbek a fiatalok körében. A British American Tobacco nem bízta a véleltenre a terjeszkedést, elképesztő összeget költ reklámra.
Átfogó vizsgálatot indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az alternatív fehérjeforrásokról, például a műhúsokról, étkezési rovarokról és szójakészítményekről, hogy kiderüljön,...

A címlapról

Online rendezik meg az Idegenvezetők Világnapja eseményeit idén...
Családokat, házaspárokat keresünk Budapesten és maximum 40 km-es...
Az Országgyűlés döntése alapján 2018 óta ünnepeljük február 22-én a...
A COVID-19 járvány második hulláma Magyarországon jelenleg is zajlik...
Azért, hogy minél többen tudják időben rendezni járuléktartozásukat,...
Megjelent a „Budapest, Pesti rakpart északi irányba történő...

Könyvajánló

Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán
Mindenki bűnös és ártatlan egyszerre Törteli Eszter új könyvében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.
Ha érdekel a szervezet fejlesztés, menedzsment, divat, marketing, kereskedelem vagy akár az IT terület és szívesen lennél egy dán cég ösztöndíjas diákja, akkor ez a lehetőség csak rád vár! Hiszen idén is meghirdették ösztöndíjukat, amelynek köszönhetően a nyertes tanuló 2000 Euróban részesül.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Mi az Írópalánta Műhely? Az Írópalánta Műhely célja az örömszerző, kreatív írás népszerűsítése és a tehetséges írni szerető gyerekek felfedezése.
Újszülöttek segítése finn mintára. Mert minden gyermek egyenlő!
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására, a válogatás a 2021-es programba online zajlott.
72 éve már, hogy december 10-én az emberi jogok világnapját ünnepeljük.