A fővárosi közgyűlés 2022. augusztus 31-i ülésén módosította a fővárosi lakásrezsi-támogatásról szóló 30/2020. (VI. 5.) önkormányzati rendeletet, a rendelet 8. § (2) bekezdése szerint:

A Fővárosi Önkormányzattal kötött támogatási szerződés alapján az Alapítvány feladata az e rendelet szerinti lakásrezsi támogatásokra való jogosultság megállapítása és folyósítása, a lakásrezsi támogatással kapcsolatos egyéb adminisztratív feladatok ellátása.” 

Egyebekben tájékoztatjuk Önöket, hogy a rendelet módosítás értelmében a támogatásra jogosultak a korábban is jogosult rászoruló háztartások, valamint azok a nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő budapestiek, akik öregségi nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülnek, ellátásuk havi összege azonban alacsonyabb, mint a létminimum körül meghatározott havi 100 ezer forintos küszöbérték.

A támogatás összege az eddigi évi 24 000 forintról évi 48000 forintra – havi 2000 forintról 4000 forintra – emelkedik.

A havi 100 ezer forintot meghaladó, de havi 170 ezer forintnál alacsonyabb összegű ellátásban részesülő budapestiek havi 2000 forint támogatásban részesülhetnek.

 Díjtámogatásra az a rászoruló természetes személy jogosult, aki

- Budapest közigazgatási területén fekvő lakás rendeltetésű ingatlan (a továbbiakban: fogyasztási hely) tekintetében a rendelet 2.§ (3) bekezdés szerinti közszolgáltatások valamelyikét végső felhasználóként igénybe veszi,

- a közszolgáltató részére a szolgáltatásért fizetendő díj viselésére, mint végső felhasználó közvetlenül vagy közvetve kötelezett, és

- megfelel a Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 30/2020.(VI.5.) Önkormányzati rendelet 3. §-ban, vagy a 3/A. §-ban meghatározott feltételeknek.

Díjtámogatásra egy fogyasztási hely tekintetében kizárólag egy személy jogosult, és ugyanazon személy csak egyetlen fogyasztási hely után jogosult díjtámogatásra.

 

Jogosultak köre:

A fővárosi lakásrezsi-támogatás igénybevételének feltétele, hogy az igénylő a támogatás igénylésekor igazolja, hogy ő vagy a vele egy háztartásban élő személy:

a)a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény szerinti

aa)időskorúak járadékában részesül,

ab)aktív korúak ellátására jogosult,

ac)lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatásban részesül,

ad)ápolási díjban részesül,

ae)gyermekek otthongondozási díjában részesül,

af)lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyek részére nyújtott települési támogatásban részesül, vagy

ag)tartós ápolást végzők időskori támogatásában részesül;

b)a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény szerinti

ba)álláskeresési járadékban, vagy

bb)nyugdíj előtti álláskeresési segélyben

részesül;

c)a családok támogatásáról szóló törvény szerinti magasabb összegű családi pótlékban részesül;

d)a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény szerinti

da)fogyatékossági támogatásban, vagy

db)vakok személyi járadékában

részesül;

e)a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerinti

ea)rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben,

eb)otthonteremtési támogatásban részesült, a támogatás megállapításától számított 3 éven keresztül, vagy

ec)nevelőszülő, hivatásos nevelőszülő, aki saját háztartásában neveli a gondozásába helyezett gyermeket;

f)a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvény szerinti közfoglalkoztatott;

g)a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításáról szóló törvény (a továbbiakban: NEPtv.) szerinti Lebonyolítóval a NEPtv. szerinti bérleti jogviszonyban áll;

h)az álláskeresőként való nyilvántartásba vételről, valamint a nyilvántartásból való törlésről szóló NGM rendelet szerinti nyilvántartásból törlésre nem került, de ellátásban már nem részesül; vagy

i)a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendeletben, a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendeletben, valamint a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendeletben felsorolt, és az e bekezdésa), d)-e) és g) pontjában nem szereplő egyéb védendő fogyasztó, védendő felhasználó.

Fentieken túl igénybe veheti a fővárosi lakásrezsi-támogatást az is, aki a támogatás igénylésekor igazolja, hogy ő

a)a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényben szabályozottak szerinti öregségi nyugdíjban (ideértve a saját jogú mezőgazdasági szövetkezeti járadékot, mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékot, mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékát is),

b)a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvényben szabályozottak szerinti korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban,

c)a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló törvényben szabályozottak szerinti rehabilitációs ellátásban vagy rokkantsági ellátásban (ideértve a kivételes rokkantsági ellátást is),

d)a rokkantsági járadékról szóló minisztertanácsi rendeletben szabályozottak szerinti rokkantsági járadékban,

e)a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényben szabályozottak szerinti baleseti járadékban,

f)az egyes bányászati dolgozók társadalombiztosítási kedvezményeiről szóló kormányrendeletben szabályozottak szerinti bányászok egészségkárosodási járadékában,

g)a bányászatról szóló törvényben szabályozottak szerinti átmeneti bányászjáradékban, vagy

h)az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvényben szabályozottak szerinti táncművészeti életjáradékban

részesülő személy, és az a)-h) pont szerinti ellátásának havonta folyósított összege legfeljebb 170 ezer forint.

 

A támogatást a Hálózat Alapítvány nyújtja a rászorulók részére.

Bővebb tájékoztatás, és az igényléshez szükséges nyomtatványok a www.halozatalapitvany.hu oldalon elérhetőek.

 

HÁLÓZAT - Budapesti Díjfizetőkért és Díjhátralékosokért Alapítvány
Alapítványi Iroda elérhetőségei:

Levélcím: 1519 Budapest, Pf. 345.

Email cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefon 1-382-8740

 

(www.soroksar.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Dél-Pestről

A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Utóélete is van a Ferencváros és az Olimpiakosz párharcának az Európa-konferencialigában. A görög csapat mindkét mérkőzésen 1-0-ra győzött, amivel továbbjutott, a magyar bajnok viszont kiesett, és...
Az elutasított költségvetés kapcsán kérdeztünk néhány önkormányzati képviselőt: hogyan látják, lesz-e elfogadott költségvetése a kerületnek?
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal nyugalmazott aljegyzője életének 73. évében 2024. március 1-én türelemmel viselt betegség után elhunyt.
A Ferencváros edzője, Dejan Sztankovics kifejezetten szereti a kemény mérkőzéseket, és szerinte pontosan ilyen meccsek várhatnak a Fradira a folytatásban.
Nagyszabású ökölvívó-viadalt rendeztek a Bakony egyik kis ékszerdobozának számító magaslati településén, Zircen múlt szombaton.
A Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotóművész vezette KMO Fotókör tizenegyedik kiállítása tekinthető meg áprilisig a KMO Előtér-galériájában.
A Budapest Főváros IX. ker. Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsága díjmentes Veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet 2014. március 9-én, szombaton...
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási ZRT. (MOHU) az Uniós előírások teljesítése érdekében 2024. január 1-től megkezdte a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő elkülönített gyűjtésének...
Február 19-e fontos nap a magyar egészségügyben, ugyanis ezen a napon született az ország első főápolónőjeként tisztelt Kossuth Zsuzsanna, aki nem csak hazánkban, világszinten is megteremtette az...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. együttműködése alapján a soroksári nyugdíjasok 2024. évben 50%-os kedvezménnyel juthatnak be a...
Az önkormányzat, a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI), valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) kispesti csoportjának, valamint a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (Romfel)...
Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a legtöbb online csalás, hiszen a legtöbben azért esnek bele az adathalászok csapdájába, mert sietnek. Ne netezzünk, főleg ne vásároljunk és bankoljunk online...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata „Soroksár Kiváló Mestere” kitüntető címet adományoz olyan helyi kisvállalkozóknak, szakembereknek, akik több évtizede közmegelégedésre,...
Lakossági bejelentés nyomán a Fővárosi Önkormányzat arról értesült, hogy ismeretlen tettesek „Budapest Főváros helyi önkormányzati adófizetési kapuja" címmel hamis internetes felületet hoztak létre,...
A Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete és a Csepeli Német Önkormányzat 32. alkalommal rendezte meg a német nemzetiségi műsoros estet és sváb bált az ÁMK tornacsarnokban szombaton.
Január 12-én befejeződött a kedvezményesen vásárolható lombgyűjtő zsákok árusítása. Ezeket a zsákokat utoljára január 14-én lehet kihelyezni.
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2023. (XI. 28.). számú önkormányzati rendelete alapján bármely kispesti lakos, valamint a kerületben székhellyel,...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.