Közvetlen uniós forrásra pályázik Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata.

Az önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülésén úgy alakult, hogy valamennyi határozatot egyhangú szavazással fogadták el a képviselők. 

Több sürgős döntés is indokolta a képviselő-testület január 30-i rendkívüli ülésének összehívását. Az egyik ilyen egy hozzájárulási nyilatkozat kiadásának közelgő határideje volt. A nyilatkozatról szóló döntés lehetővé teszi, hogy a Teniszport.hu Sportegyesület pályázzon a Thököly út 5. szám alatt működő teniszklub további infrastrukturális fejlesztéséhez szükséges forrásra.


Tenisz és foci
A Magyar Olimpiai Bizottság a 2013–2020 közötti sportágfejlesztési koncepciója alapján 16 kiemelt sportág szövetségét támogatja a központi költségvetésből. A Magyar Tenisz Szövetség 2020. évi fejlesztései között e keretből kívánja pénzügyi támogatásban részesíteni a Teniszport.hu Sportegyesületet mint kedvezményezettet. 

Az egyesület a támogatási összegből infrastruktúrájának a fejlesztését, a klub épületének külső-belső felújítását, a sportburkolatok cseréjét, az automata öntözőrendszer kialakítását és a világítás korszerűsítését kívánja megvalósítani. A támogatási szerződés alapján a beruházásra az egyesület 17 millió forintot kap, így a fejlesztés az önkormányzat költségvetését nem terheli. A nyilatkozat kiadásáról szóló határozatot a képviselő-testület egyhangúlag elfogadta.
Ugyancsak sportcélú kérdésben döntöttek a képviselők, megtárgyalva az MLSZ-pályákról szóló javaslatot. Ennek alapján a kerület részt vesz a Budapest Pályaépítési Programban, nyilatkozva arról, hogy amikor az önkormányzat megszerzi a kijelölt ingatlanokon létesülő sportpályák üzemeltetésének jogát, azok fenntartását, karbantartását, üzemeltetését 15 évig vállalja.

Rodinggal együtt
Szintén teljes egyetértésben hagyták jóvá a képviselők azt a javaslatot, miszerint Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata a kerület németországi testvérvárosával, Rodinggal közösen nyújtson be pályázatot az Európa a polgárokért elnevezésű programra. Roding városával 2006-ban kötött testvérvárosi megállapodást az önkormányzat, s ennek alapján évek óta sikeres az együttműködés. A két önkormányzat vezetői nemrégiben tartott találkozójukon kinyilvánították, hogy kiemelt közös feladatuknak tekintik a testvérvárosi kapcsolatok továbbfejlesztését. A pályázatot szeptember 1-jéig lehet benyújtani, és a támogatás összege akár 25 ezer euró is lehet.

Arról is döntött a testület, hogy az önkormányzat részt vesz a Magyar Kézilabda Szövetség Országos Tornaterem Felújítási Program VI. ütem című pályázatán. A program szerint négy kerületi általános iskola – az Eötvös Loránd, a Kassa utcai, a Kondor Béla és a Vörösmarty Mihály iskola – tornaterme újulhat meg részben saját, részben központi forrásból.


Horizont 2020sportá
Megtárgyalta a képviselő-testület az Európai Unió kutatás-fejlesztési és innovációs politikáját 2014–2020 között meghatározó Horizont 2020 elnevezésű projektben való részvételt is. A pályázatra, amelynek fő célja uniós szintű Városi Levegőminőség Központ kialakítása, közvetlenül Brüsszeltől lehet forrást nyerni, és a megvalósítása várhatóan három-négy évig tart. A költségekre elnyerhető összegből a projektpartnerként közreműködő önkormányzat 200–300 ezer euróhoz juthat.
A városházi ellenzék azzal a módosító indítvánnyal szavazott igennel, hogy a projekt állásáról a kerület vezetése rendszeresen beszámol a testületnek. Mivel az előterjesztő elfogadta a javaslatot, ebben a napirendi pontban is egyhangú döntés született.

(forrás: bp18.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Kelet-Pestről

Rákosmente Önkormányzata idén is megszervezi a nyári napközis táborát 2024. július 1. – augusztus 16. között. A tábor új helyszínen a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban kerül megtartásra.
Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének elmaradásáról szóló hátralékos felhívások ügyében:
Rózsahegyi Péter, Rákosliget önkormányzati képviselője és Rákosmente Önkormányzatának környezetvédelmi tanácsnoka Mátka utcai otthonában köszöntötte Rózsa István Ignácnét 90. születésnapja alkalmából.
Újabb pontja teljesült a Fejlődő Kertváros Program IV. (2019-2024) vállalásunknak, hiszen ahogyan a 4. pontban megígértük, óvodát építettünk a cinkotai lakóparkoknál.
A villamos hálózatok kertészeti, erdészeti jellegű karbantartására, az előírt védőtávolságok kialakítását célzó gallyazásra kerül sor a kerület egyes részein.
Rákosmente városvezetése nevében dr. Füzesi Péter alpolgármester, Rákoscsaba önkormányzati képviselője köszöntötte Schleer Ferencnét, aki február 19-én ünnepelte 95. születésnapját.
A hagyományoknak megfelelően a XVI. Kerületi Újság minden év elején évértékelőt készít Polgármester Úrral, milyennek is látta az elmúlt évet, és mit gondol, milyen lesz az előttünk álló új esztendő....
A Kelet-Pesti Tankerületi Központ munkatársai összegyűjtötték a fenntartásukban működő X. és XVII. iskolák legrelevánsabb információit, hogy ezáltal is megkönnyítsék a szülők iskolaválasztását.
Rákosmente Önkormányzatának szervezésében folytatódnak az osztálytermi előadások kerületünk több iskolájában. A Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) keretein belül jött létre az előadás-sorozat,...
Kihasználva a Kertvárosi Vigasságok háromnapos rendezvénysorozatát és a hétvégére megrendelt rendkívül jó időjárást, testvértelepülési látogatással és focikupával is bővült a kertvárosi programok...
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet 650 literes komposztálókeret ingyenes használatba adására.
2023 szeptember 16-án (szombaton) 9.00 -15.00 óra között ismét lehetőség nyílik a Kőbánya alatt húzódó pincerendszer megtekintésére.
2023. szeptember 15-17. a Kertváros hétvégéje, találkozzunk az Erzsébet-ligetben!
2023 őszén is rákosmenti lombzsákosztást szervez az Önkormányzat – ezt Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere jelentette be Facebook-oldalán .
HölgyFeszt - utcabál és örömünnep a kerület 150. születésnapja tiszteletére a Hölgy utcában 2023. szeptember 16-án, szombaton 15 órától!
Ön is bérbe veheti a Pesti út 27. szám alatti üzlethelyiséget
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet a Kőbánya területén élő és alkotó művészeti, kulturális tevékenységet folytató magánszemélyek, a kőbányai székhelyű művészeti és kulturális tevékenységgel...
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet tehetséges kőbányai sportolók és felkészítő edzők egyéni támogatására.

Még több hír Dél-Pestről

A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán technikai okok miatt a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőbe NEM...
Ma délelőtt Morovik Attila alpolgármester köszöntötte Tóthné Kaplányi Annát, László Balázsnét és Smidt Lászlót születésnapjuk alkalmából.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy április 17-én, szerdán 7:00 és 16:00 óra között a Tűzoltó utcában, április 19-én, pénteken 7:00 és 16:00 óra között pedig az Ernő és a Balázs Béla utcában az...
A Csepeli Nyugdíjas Közösségi Ház változatos tavaszi programkínálattal várja az idősebb korosztályt. Ahogy Szentkirályi Aladár, a ház művészeti vezetője mondja, a sötétebb téli hónapok után egy...
Többek között a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény új helyre költöztetéséről, a települési támogatások, valamint azok elérhetőségi határainak emeléséről, a lakóközösségi felújítási alap...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Utóélete is van a Ferencváros és az Olimpiakosz párharcának az Európa-konferencialigában. A görög csapat mindkét mérkőzésen 1-0-ra győzött, amivel továbbjutott, a magyar bajnok viszont kiesett, és...
Az elutasított költségvetés kapcsán kérdeztünk néhány önkormányzati képviselőt: hogyan látják, lesz-e elfogadott költségvetése a kerületnek?
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal nyugalmazott aljegyzője életének 73. évében 2024. március 1-én türelemmel viselt betegség után elhunyt.
A Ferencváros edzője, Dejan Sztankovics kifejezetten szereti a kemény mérkőzéseket, és szerinte pontosan ilyen meccsek várhatnak a Fradira a folytatásban.
Nagyszabású ökölvívó-viadalt rendeztek a Bakony egyik kis ékszerdobozának számító magaslati településén, Zircen múlt szombaton.
A Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotóművész vezette KMO Fotókör tizenegyedik kiállítása tekinthető meg áprilisig a KMO Előtér-galériájában.
A Budapest Főváros IX. ker. Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsága díjmentes Veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet 2014. március 9-én, szombaton...
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási ZRT. (MOHU) az Uniós előírások teljesítése érdekében 2024. január 1-től megkezdte a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő elkülönített gyűjtésének...
Február 19-e fontos nap a magyar egészségügyben, ugyanis ezen a napon született az ország első főápolónőjeként tisztelt Kossuth Zsuzsanna, aki nem csak hazánkban, világszinten is megteremtette az...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. együttműködése alapján a soroksári nyugdíjasok 2024. évben 50%-os kedvezménnyel juthatnak be a...
Az önkormányzat, a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI), valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) kispesti csoportjának, valamint a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (Romfel)...
Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a legtöbb online csalás, hiszen a legtöbben azért esnek bele az adathalászok csapdájába, mert sietnek. Ne netezzünk, főleg ne vásároljunk és bankoljunk online...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.