Egymilliárd forintos, kormányzati és önkormányzati együttműködéssel megvalósult beruházással folytatódtak az egészségügyi fejlesztések Kőbányán.

Elkészült a mintegy 10 ezer felnőtt és gyermek ellátására alkalmas Szárnyas utcai Tengerszem Orvosi Rendelő. A korszerű, 21. századi körülményeket biztosító új ellátóhely két régi, leromlott állapotú Üllői úti rendelőt vált ki. Az egészségügyi fejlesztéshez kapcsolódóan az önkormányzat a rendelő környezetét is rendezte.

A Szárnyas utcai különleges, kör alakú épületben kapott helyet Kőbánya új orvosi rendelője. A Tengerszemben egykor presszó, étterem, majd iskola működött, az ingatlan most egészségügyi ellátóhelyként kapott végleges funkciót.


A Kőbányai Önkormányzat 2010-ben határozott arról, hogy egy több cikluson átnyúló, tervszerű folyamat részeként az összes kerületi háziorvosi rendelőt modernizálják. Megújult a Salgótarjáni úti, a Zsivaj utcai és a Pongrác úti orvosi rendelő, de alapjaitól újjáépült a Kerepesi úti intézmény is. Az önkormányzat az egészségügyi fejlesztések mellett kiemelt figyelmet fordít az egészséges életmódra és ehhez kapcsolódóan a helyi sportolási lehetőségek bővítésére, valamint a prevencióra. Utóbbi volt a középpontban a Tengerszem Orvosi Rendelő átadásán is, Kőbánya polgármestere a megelőzés, egészségmegőrzés fontosságát emelte ki.
 
„Az épület mögöttem kalandos sorsú. A kőbányaik szívesen emlékeznek arra, hogyan szórakoztak, táncoltak az egykori Tengerszem presszóban. A tánc és a jókedv természetesen mindig jó hatással van az egészségre, és a funkcióváltással ez kerül még inkább a középpontba. A gyógyítás mellett azonban az egészségmegőrző, prevenciós tevékenységek fontosságát is szeretnénk hangsúlyozni, ezért is szerveztünk az átadás napjára Családi Egészségnapot. A programmal kicsiket és nagyokat is az egészséges életmódra szeretnénk ösztönözni, de fontosnak tartjuk a szűrővizsgálatokon való részvételt is, amire itt is több lehetőséget is biztosítunk.”– mondta D. Kovács Róbert Antal polgármester.
 
A Tengerszem Orvosi Rendelő három blokkból áll. A földszinten kapott helyet 5 felnőtt és 5 gyermekháziorvosi rendelő, az emeleten pedig az egészséges gyerekeket ellátó részleg található a védőnőkkel, itt működik a terhesgondozás és tanácsadó szolgálat, de itt kaphatják meg például a soron következő oltásokat is a gyerekek. Az új intézmény mintegy 10 ezer felnőtt és gyermek ellátására alkalmas, általa a Gyárdűlőn és környékén élők 21. századi egészségügyi ellátáshoz juthatnak kellemes, kulturált környezetben.
 
A Kőbányai Önkormányzat tavaly decemberben kezdte meg a Tengerszem Rendelő felújítási munkálatait. A beruházás 1 milliárd forintba került, a feladatra 500 millió forintos támogatást nyert el a Kőbányai Önkormányzat az Egészséges Budapest Programból és saját forrásból ugyanennyit tett hozzá. A felújítás során az épület kívül és belül is teljesen megújult, a mellette lévő közel ezer négyzetméteres park, zöldterület és a szobor teljes felújításon esett át. Az épület árkádjára biztonsági háló került, amelyre növények vannak futtatva. A park új térkövekkel, pihenő padokkal, fákkal és vízjátékkal bővült. A beruházáshoz kapcsolódóan az önkormányzat a rendelővel egy épületben lévő társasház homlokzatát és az erkély korlátokat is megújította.
 
A Kőbányai Önkormányzat soron következő nagyobb egészségügyi beruházása az Újhegyi Orvosi Rendelő felújítása, amelynek előkészítése már folyamatban van. A munkálatok itt jövőre kezdődhetnek el, a rendelések ez idő alatt a Sibrik Miklós úton kialakított, egészségügyi ellátásra alkalmassá tett ideiglenes rendelőben is zavartalanul működhetnek majd.

Forrás: kobanya.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Kelet-Pestről

Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének elmaradásáról szóló hátralékos felhívások ügyében:
Rózsahegyi Péter, Rákosliget önkormányzati képviselője és Rákosmente Önkormányzatának környezetvédelmi tanácsnoka Mátka utcai otthonában köszöntötte Rózsa István Ignácnét 90. születésnapja alkalmából.
Újabb pontja teljesült a Fejlődő Kertváros Program IV. (2019-2024) vállalásunknak, hiszen ahogyan a 4. pontban megígértük, óvodát építettünk a cinkotai lakóparkoknál.
A villamos hálózatok kertészeti, erdészeti jellegű karbantartására, az előírt védőtávolságok kialakítását célzó gallyazásra kerül sor a kerület egyes részein.
Rákosmente városvezetése nevében dr. Füzesi Péter alpolgármester, Rákoscsaba önkormányzati képviselője köszöntötte Schleer Ferencnét, aki február 19-én ünnepelte 95. születésnapját.
A hagyományoknak megfelelően a XVI. Kerületi Újság minden év elején évértékelőt készít Polgármester Úrral, milyennek is látta az elmúlt évet, és mit gondol, milyen lesz az előttünk álló új esztendő....
A Kelet-Pesti Tankerületi Központ munkatársai összegyűjtötték a fenntartásukban működő X. és XVII. iskolák legrelevánsabb információit, hogy ezáltal is megkönnyítsék a szülők iskolaválasztását.
Rákosmente Önkormányzatának szervezésében folytatódnak az osztálytermi előadások kerületünk több iskolájában. A Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) keretein belül jött létre az előadás-sorozat,...
Kihasználva a Kertvárosi Vigasságok háromnapos rendezvénysorozatát és a hétvégére megrendelt rendkívül jó időjárást, testvértelepülési látogatással és focikupával is bővült a kertvárosi programok...
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet 650 literes komposztálókeret ingyenes használatba adására.
2023 szeptember 16-án (szombaton) 9.00 -15.00 óra között ismét lehetőség nyílik a Kőbánya alatt húzódó pincerendszer megtekintésére.
2023. szeptember 15-17. a Kertváros hétvégéje, találkozzunk az Erzsébet-ligetben!
2023 őszén is rákosmenti lombzsákosztást szervez az Önkormányzat – ezt Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere jelentette be Facebook-oldalán .
HölgyFeszt - utcabál és örömünnep a kerület 150. születésnapja tiszteletére a Hölgy utcában 2023. szeptember 16-án, szombaton 15 órától!
Ön is bérbe veheti a Pesti út 27. szám alatti üzlethelyiséget
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet a Kőbánya területén élő és alkotó művészeti, kulturális tevékenységet folytató magánszemélyek, a kőbányai székhelyű művészeti és kulturális tevékenységgel...
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet tehetséges kőbányai sportolók és felkészítő edzők egyéni támogatására.
Mit kell tudni 2023. augusztus 1-ét követően a XVI. Kerületi Önkormányzat közterületein a bérelhető mikromobilitási eszközök – elektromos roller – elhelyezéséről?

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.