Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Teknőstrambulin, csigaalagút, dzsipet formázó rugós hinta, vaddisznó-, liba-, kos- és traktormotívummal díszített libikóka – a szülők szavazatai alapján állatos-járműves tematika mentén újította meg az önkormányzat a Kútvölgyi út 62. szám alatti játszóteret.

„A környéken lakó, gyermekeikkel ide járó szülők véleményét kértük ki a tervezés során” – hangsúlyozta Pokorni Zoltán polgármester a teljes egészében átépített, Kútvölgyi úti játszótér átadásán. Mint mondta, közel százötvenen adták le szavazataikat a fejlesztési elképzelésekkel kapcsolatban, az így született eredmények alapján válogatták össze a játékokat az állatok és járművek témaköréhez kapcsolódóan. A polgármester szerint „meg lehet fejteni a játszótér meséjét”: az öntött gumiburkolat erdőkre, mezőkre, tengerekre és sivatagokra emlékeztető színei, valamint a vidám állatfigurák hamar beindítják a gyerekek képzeletét. Kitért rá, hogy a játszóteret leginkább a 3-12 éves gyermekek igényeihez igazították, és felmerült, hogy néhány éven belül, a játszóhely mögötti szabad területen a kamaszok és a felnőttek számára egy sportpályát is kialakítsanak.

„A megújított játszótér egyik legnépszerűbb eleme a földbe süllyesztett trambulin, amit a MOM Kulturális Központ kertjében, illetve a Csörsz parkban is előszeretettel használnak a gyerekek” – osztotta meg tapasztalatait Váczi János alpolgármester. Megemlítette, hogy a Kútvölgyi úti fejlesztés során megnőtt a biztonságosan használható játszófelület mérete, jó minőségű, kényelmes padokat helyeztek ki, tíz új fát ültettek, továbbá illemhelyet is telepítettek: itt is a Hegyvidék számos pontján már bevált, faborítású pavilont helyezték üzembe.
A Hegyvidéki Önkormányzat ebben az évben hét játszótér teljes felújítását végzi el. A Kútvölgyi úti mellett már megszépült a Mártonhegyi úti és a Rácz Aladár úti, hamarosan pedig a Deres utcában, a Pagony utcában és a Pethényi úton is befejeződik a rekonstrukció. A legnagyobb szabású fejlesztés jelenleg a Tállya utcában zajlik, ahol fővárosi támogatással újítja meg az önkormányzat a játszóteret és a körülötte lévő parkot.

Forrás: hegyvidek.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Budáról

Vasárnaptól vásárolhatók meg a 2020-ra érvényes megyei és országos úthasználati jogosultságok, az ideiek január 31-ig érvényesek.
November 30. és december 23. között 16 óbudai helyszínen zajlanak az Advent Óbudán eseményei. A Fő téri és a Szentlélek téri programokon kívül a kerületben működő kulturális intézmények is számos...
A Máltai Szeretetszolgálat és a II. Kerületi Önkormányzat megbeszélést tartott a téli krízisidőszak feladatairól.
Az I. kerületi önkormányzat szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Budavári Kapu Kft. közötti parkolási megállapodás jogsértő volt – közölte az önkormányzat csütörtökön, a jegybank előző napi...
Hétfő délután Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere a helyszínen egyeztetett Karácsony Gergely főpolgármesterrel a Normafánál tervezett parkoló-áthelyezésről és a fogaskerekű vasút felújításáról...
Október közepén hirdette meg a polgármesteri hivatal zöld irodája a Gyümölcsöző Hegyvidék programot, amelynek keretében ingatlanonként két darab, gyümölcsfa csemetét lehetett fél áron megvásárolni....
A Galéria 12 Egyesület művészeinek alkotásaiból nyílt tárlat november 19-én, a Galéria 12 kávézó és Borbárban, amely december 7-ig tekinthető meg.
A Hegyvidék Díszpolgára kitüntető címet olyan személyek kaphatják meg, akik valami maradandót alkottak, és büszke lehet rá a kerületünk. A több mint hetven éve a Hegyvidéken élő Fekete György neve...
Idén ősszel is ellenőrzött keretek között szabadulhattak meg a lakásokban felhalmozott elektronikai hulladéktól, rossz háztartási gépektől, a lemerült elemektől, akkumulátoroktól és festékektől a...
Újbuda Önkormányzata és a Nem Adom Fel Alapítvány idén is megrendezte a már hagyománynak számító Világnyitók – Jobb velünk a világ érzékenyítő programot. A szervezők ezzel a fogyatékos emberek...
Újbuda Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a kerületi várakozási hozzájárulások meghosszabbítása 2019. december 1-től megkezdődik. A kérelmek a gyorsabb ügyintézés és a sorban állás...
Különleges sajtótájékoztatót tartottak csütörtök délután az Esernyősben. Az idén 50 éves Óbuda Fotóklub Egyesület elindította autista fotóscsoportját. A sajtótájékoztatón dr. Kiss László...
Tamás Ilona, az Észak-Budapesti Tankerület igazgatója és dr. Kiss László polgármester meghívására a Polgármesteri Hivatal tanácstermében tekintették át a III. kerület iskoláinak helyzetét az...
Ismét sikeres évet zárt az Egészségkörút Óbudán elnevezésű ingyenes szűrőprogram sorozat, amelyet immár hatodik éve szervez meg a Szent Margit Rendelőintézet. Tavasztól őszig 7-10 állomáson várták...
2019. november elsejétől az Átrium kedvezményt biztosít a II. Kerület Kártya tulajdonosai számára.
Európa legnagyobb koreai kulturális központja nyílt meg a II. kerületben.
Különleges kezdeményezéssel ünnepelte fővárosunk születésnapját a városi sétákat szervező Hosszúlépés. Járunk? csapata.
Kérjük, hogy járuljon hozzá a környezetünk megóvásához és a háztartásában feleslegessé vált, működésképtelen elektronikai eszközöket és egyéb veszélyes hulladékokat hozza el és adja le a Hegyvidéki...

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Ön is hirdetne?

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó