A gyerekek hamar birtokba vették az izgalmas játékokat

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat a „Közösségi Liget megvalósítása” című projektjével sikeresen pályázott a Budapest Főváros Önkormányzata által kiírt „TÉR_KÖZ”  elnevezésű város-rehabilitációs pályázaton, közterület komplex megújítása témában. A beruházás a Máriaremetei út – Szabadság utca – Kadarka utca – Áchim András utca által határolt tömbön belül valósul meg, a Fővárosi Közgyűlés 300 millió forintos támogatásával. A projekt eredményeképpen az eddig kihasználatlan lehetőségeket rejtő terület megújult. A beruházás keretében környezetrendezéssel, tájépítészeti eszközökkel sport, közösségi és rekreációs funkciókat ellátó park jött létre.

A projekt soron következő közösségi fórumára 2022. szeptember 10-én került sor. A rendezvény egyben próbanap is volt, hiszen az érdeklődők nemcsak megtekinthették, hanem ki is próbálhatták az elkészült elemeket.

Őrsi Gergely polgármester a fórumon beszámolt az érdeklődőknek a megvalósult környezetrendezési, tájépítészeti munkálatokról, valamint ismertette az elkészült közösségi, rekreációs funkciókat ellátó eszközöket. Ismételten köszönetet mondott a környék lakóinak a türelmükért és támogatásukért mellyel a projekt megvalósulásához hozzájárultak. A hamarosan záruló munka közel egy évig tartott, a hátra lévő apró feladatok befejezését követően heteken belül birtokba vehető a 28 ezer négyzetméteres ligetegyüttes, pihenőpark, sport és rekreációs terület.

A kialakítás során megvalósult a minőségi földcsere, a termőföld füvesítése és új növénykultúrák telepítése. A fák, cserjék öntözőrendszeren keresztül jutnak vízhez. Megvalósult a kábelárkok ásása, fektetése és a teljes közvilágítás kiépítése korszerű energetikai normáknak megfelelően. A KRESZ-pálya forgalomirányító lámpái segítik a gyermekek tanulását. A futópálya speciális sportburkolatot kapott. A felső rétegben beépített, anyagában színezett EPDM gumigranulátum  vízáteresztő, UV stabil és magas kopásállóságú. A gumiburkolat telepítése folytán fokozottabb a ligetben játszó és sportoló vendégek biztonsága, különös tekintettel a kicsikre.

A központi pavilon építési munkálatai is a befejező fázishoz érkeztek, a közelgő átadáskor már teljes funkciókkal szolgálja az érdeklődőket. A fórumon debütált a kerület nagy népszerűségre számító saját terméke, a „Buda Szóda” is, melyet nagy örömmel fogyasztottak a jelenlévők.

Bővebb információval Gyülvészi András, a II. Kerületi Önkormányzat Közösségi Kapcsolatok Igazgatóságának igazgatója szolgál a 003613465406 telefonszámon, illetve a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen. A fórum képgalériája megtekinthető a http://kozossegiliget.hu/galeria/ URL címen.

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat
1024 Budapest, Mechwart liget 1.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.kozossegiliget.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az óbuda-békásmegyeri fiatalok biztonságos szórakozásának és tartalmas időtöltésének...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat Paál Zsuzsanna tervezőgrafikus, iparművész, designer alkotásait öleli...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát és a környezetbarát szemlélet elterjedését egyszerre szeretnénk...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és szintén ezen a napon 14 és 18 óra között a Kultúrkúriában.
A Hegyvidéki Önkormányzat és a kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetői ma egyeztettek a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium tervezett fenntartóváltása...
Amikor végre tavaszodik, hosszabbodnak a nappalok, melegszik az idő, többet süt a nap, mi is vidámabbak vagyunk, és nagyobb lelkesedéssel mozdulunk ki talán otthonról.
A Budapesti Közművek keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai március 4-én megkezdik a főváros tizenkilenc zöldövezetes kerületében a kerti zöldhulladék...
Ismét rendkívül aktívak voltak a XII. kerületi diákok, szülők és tanárok, akik másodjára is nagy számban részt vettek a mindennapos mozgást népszerűsítő, „Millió lépés az iskoládért” címmel...
Sorozatunkban Újbuda egyéni önkormányzati képviselői beszélnek munkájukról, az általuk vallott értékekről, prioritásaikról és céljaikról. Ezúttal Rádi Károly, a 10. választókerület egyéni...
Szent misével és koszorúzással emlékeztünk meg a 78 évvel ezelőtti szomorú eseményekről. Ahogyan minden évben felelevenítjük Békásmegyer ártatlan német ajkú közösségének tragédiáját, az 1946.
Tájékoztatjuk a tisztelt lakókat, hogy a budapest i. kerület közterületein díszfák lemosó permetezését fogjuk végezni. A permetezés tervezett időpontja (időjárástól függően) 2023. február 29. –...
2024-ben folytatódik az Újbuda Prizma „faltól falig” takarító akciója, ennek első idei állomása a Diószegi út volt. Februárban állt munkába az a két új, nagy teljesítményű gép, melyet az...
Február 28-tól megkezdődik a tavaszi lombgyűjtés, amely keretében munkatársaink időjárástól függően megtisztítják a lehullott levelektől a parkokat, játszótereket és járdákat. Az utak és parkolók...
A még zöldebb, még virágosabb kerületünk érdekében rendezi meg ismét a II. Kerületi Önkormányzat a korábban már oly népszerű és kedvelt árvácskavásárt.
Március végéig tekinthető meg a Normafa Síház Étteremben A Mi Normafánk pályázatra beérkezett 182 fotóból a zsűri által kiválasztott legjobb 40 kép, ezen belül pedig a három kategória-, fő- és...
A modern idők forgalmas városa nem a kutya természetes élettere. Ezt a teret az ember ismeri, ő van tisztában a buktatóival, veszélyeivel.
2024 február 26-tól – előreláthatólag március 4-ig – a Szentháromság tér 6. sz. épület közműmunkálatait végzik az Országház utcában, ezért az alábbi forgalomkorlátozások lépnek életbe a Budai Vár...
Minden évben Kossuth Zsuzsanna, az első magyar főápoló születésnapján köszöntjük a magyar ápolókat. Köszönjük a mai utódok helytállást! És várjuk Óbuda-Békásmegyer lakosainak javaslatait, ki legyen...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.