A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének elmaradásáról szóló hátralékos felhívások ügyében:
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az ígéreteit szembesítjük a tényekkel, és értékelünk.
A zsidó Purim ünnepen rendezett „Sütiutca” március 24-én vidám forgataggal búcsúzott a Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozattól a Csányi utcában. A szervező önkormányzat és a...
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő...

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és...

...és Pestről

Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének...
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

Müller Cecília

  • A gyógyultak vérplazmával segíthetnek a súlyos betegeknek

    A koronavírus-fertőzésből gyógyultak vérplazma adásával segíthetnek a súlyos betegeknek - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

  • A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Testvér-füzetének bemutatója

    Müller Cecília országos tisztifőorvos, a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetője (k), valamint Andrek Andrea és Léder László, a kötet szerzői a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom gondozásában megjelent Testvér-füzet bemutatóján a fővárosi HellóAnyu! kávézóban 2020. július 9-én.

  • A kijárási korlátozás célja a csoportosulások megszüntetése

     A kijárási korlátozással az a cél, hogy megszüntessék a csoportosulásokat, amelyek a vírus terjedését fokoznák, és akár egy szórakozóhelyen összeverődő fiatalok tovább tudnák terjeszteni a betegséget - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

  • A szabályok betartásával csökkenthető az egészségügy leterheltsége

    A szabályok betartásával csökkenthető az egészségügyi ellátórendszer leterheltsége - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.

  • Egyenletesen nő a fertőzöttek száma

    Egyenletesen nő a fertőzöttek száma - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

  • Emelkedik a fertőzöttek száma, de sikerül laposan tartani a járványgörbét

    Emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, de az eredményes védekezésnek köszönhetően sikerül laposan tartani a járványgörbét - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

  • Müller Cecília: leszálló ágba került az ötödik hullám

    Bizonyosan leszálló ágba került a koronavírus ötödik hulláma - mondta az országos tisztifőorvos péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

  • Napról napra nő a fertőzöttek száma

    Még emelkedő tendenciát mutat a koronavírus-járvány, nem vagyunk a végén, napról napra több a fertőzött - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

  • Rendkívüli fegyelmezettségre van szükség

    Rendkívüli fegyelmezettségre van szükség a járvány terjedésének megfékezéséhez - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

  • Százzal nőtt a kórházban ápoltak száma

    Az elmúlt napokban több mint százzal nőtt a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.