Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek között az ügyfélszolgálatokon hatékonyabban tudják...
A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, a zuglói önkormányzat támogatásával és a Borhy Kertészet Kft. szakmai partnerrel együttműködve kísérleti pályázatot hirdet saját kerttel nem...
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a holokauszt magyarországi áldozatai előtt hajtott fejet.
A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán technikai okok miatt a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és...
Ma délelőtt Morovik Attila alpolgármester köszöntötte Tóthné Kaplányi Annát, László Balázsnét és Smidt Lászlót születésnapjuk alkalmából.
Az önkormányzati újság havonta jelenik meg és minden hónap közepén saját terjesztésben kapják meg az olvasók.

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek...
József Attila születésnapja, április 11. a magyar költészet napja. Ilyenkor többek között azt is ünnepeljük, ahogyan a költő és...
Író-olvasó találkozó Lili Ann Daniels írónővel a Hűvösvölgyi Könyvtárban
Lakossági bejelentésre vonultak ki a hegyvidéki közterület-felügyelők a Magas út - Bérclejtő utca - Mókus ösvény közötti...

...és Pestről

Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek...
A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, a zuglói önkormányzat támogatásával és a Borhy Kertészet Kft. szakmai partnerrel...
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a holokauszt magyarországi áldozatai előtt hajtott...
A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

Honvédség

  • A 200 fő feletti idősotthonokra is kiterjed a kórházparancsnokok hatásköre

    A Kormány elrendelte, hogy a kórházparancsnokok hatásköre ezentúl nem csak a kórházakra, hanem a legalább 200 férőhelyes idősotthonokra is kiterjed, tehát ott is joguk van felügyelni az egészségügyi készletgazdálkodást. Az intézményparancsnoki jogkörben eljáró  kórházparancsnokok, ahogy a kórházakban, úgy az idősotthonokban sem hozhatnak döntést ápolási, gondozási és orvos szakmai kérdésekben - az erről szóló kormányrendelet ma jelent meg a Magyar Közlönyben.

  • A honvédség aktívan segíti a védekezést

    A Magyar Honvédség (MH) munkahelyteremtéssel, haderejének modernizálásával készen áll arra, hogy részt vegyen a gazdaság újjáélesztését szolgáló gazdaságvédelmi akciótervben - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Tolna megyei Pincehelyen.

  • A honvédség beszerezte a szükséges vegyszereket és vegyvédelmi eszközöket

    A Magyar Honvédség beszerezte a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges védőruházatokat, vegyszereket és vegyvédelmi eszközöket. Erről a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztos beszélt az M1 aktuális csatornának.

  • A honvédség képes és kész az emberek biztonságát megvédeni

    A Magyar Honvédség teljes képességével a magyar emberek szolgálatában áll, és akár békeidőben, akár vírus okozta veszélyhelyzetben vagy más egyéb konfliktus esetén mindig képes és kész arra, hogy a magyar emberek biztonságát, szabadságát és hazánk függetlenségét óvja - szögezte le a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán a soroksári Török Flóris Általános Iskola udvarán, ahol katonák fertőtlenítik az oktatási intézményt.

  • A honvédség sikeresen helytállt a járvány elleni küzdelemben

    A honvédség bebizonyította, hogy képes és kész helytállni egy olyan láthatatlan ellenséggel szembeni küzdelemben is, mint a koronavírus - jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön a Magyar Honvédség központi elismerésátadó ünnepségén, Budapesten.

  • A jelenlegi rakétarendszer megérett a cserére

     A jelenlegi légvédelmi rakétarendszer több mint 40 éves, megérett a cserére - mondta a honvédelmi miniszter hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

  • A katonák elvégezték az előre kijelölt 59 köznevelési intézmény fertőtlenítését az őszi szünetben

    A katonák elvégezték az előre kijelölt 59 köznevelési intézmény fertőtlenítését az őszi szünetben - mondta a honvéd

  • A katonákat is bevonják a kijárási tilalom fenntartásába

    A katonákat is bevonják a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási tilalom fenntartásába - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

  • A magyar állampolgárok számíthatnak a katonákra

    A Magyar Honvédség ahogyan a koronavírus-járvány első hullámának idején is tette – a járvány terjedésének lassítása, az egészségügyi területen dolgozók leterheltségének csökkentése, valamint az emberek biztonságérzetének növelése érdekében most is minden rendelkezésére álló eszközével és képességével segíti a rendőrséget, a központi közigazgatást és az egészségügyet a veszélyhelyzettel kapcsolatos feladatok ellátásában.

  • A Magyar Honvédség a legbiztosabb munkáltató

    A Magyar Honvédség az ország legbiztosabb munkáltatója - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten.