Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke szerint a válogatott három versenyzőjének van esélye döntőbe jutni a sportág 50. világbajnokságán, amit hétfőtől vasárnapig rendeznek Kitakjúsúban, Japánban.

    Az elnök az M4 Sport Sporthíradójában úgy vélekedett, a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia felemáskorláton, az Eb-bronzérmes Vecsernyés Dávid pedig nyújtón ott lehet a legjobb nyolc között - "de ehhez tökéletes gyakorlatot kell bemutatniuk, mivel az anyagerősségük megvan" -, a többieknek erre nincs számottevő esélyük. Magyar hozzátette, Kovács a tokiói olimpián egy ellépés és egy lábterpesztés miatt nem került a fináléba.
    "Vecsernyés Dávid rendkívül megbízható versenyzőnk, nagy klasszisunk, nyújtón nemzetközi szintű gyakorlatai vannak, nagyon bízunk benne" - nyilatkozta.
    Az elnök szerint Mészáros Krisztofer ott lehet az egyéni összetett döntőben, hiszen idén az Európa-bajnokságon és a szombathelyi Grand Prix-n is jól teljesített. Ha a legjobb 24 közé kerülne, Supola Zoltán 1999-es szereplése után lenne ismét magyar tornász világbajnokságon az egyéni összetett fináléban.
    A kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltán rávilágított, hogy minden olimpia után sok tapasztalt versenyző visszavonul, ezért generációváltás történik és előrelépnek a fiatalok. Hozzáfűzte, a magyaroknak rendkívül fontos a rutinszerzés, hiszen jelentős kvalifikációs versenyek lesznek jövőre és 2023-ban is.
    "Nagyon bízom ebben a fiatal csapatban, mert sok-sok tehetségünk van, és ami a leglényegesebb, hogy sportolóként viselkednek, barátként hajtják egymást, miközben egészséges rivalizálás is zajlik közöttük" - mondta.
    A férfiaknál Mészáros és Vecsernyés mellett Tomcsányi Benedek, Bátori Szabolcs és Dobrovitz Ádám, a nőknél Kovács mellett Székely Zója, Bácskay Csenge és Szilágyi Nikolett alkotja a magyar csapatot, Balázs Krisztián térdsérülés miatt ezúttal nem tagja a válogatottnak.
    A tervek szerint Mészáros mellett Tomcsányi is hat szeren szerepel, Vecsernyés csak nyújtón versenyez, Bátori és Dobrovitz között pedig a helyszínen dönti el Kovács István szövetségi kapitány a végleges szerleosztást. A nőknél Székely és Bácskay indul mind a négy szeren, Szilágyi talajon és gerendán, míg Kovács csak felemáskorláton szerepel.
    Nemzetenként egy szeren legfeljebb három tornász mutatkozhat be, az egyéni összetett fináléba a legjobb 24 sportoló kerülhet be, de országonként maximum kettő, és ez utóbbi elv érvényesül a szerenkénti nyolcas döntőkben is.
    Az előjelek kimondottan kedvezőtlenek, mert Altorjai Sándor csapatvezető szerint ez az eddigi leggyengébb világbajnokság, ami a szervezést illeti. Mint elmondta, a sportszakmai szempontokat leszámítva távolról sem optimális körülmények várták a sportolókat. Már az érkezéskor eltérés volt az eredeti programhoz képest, és a szállással is adódtak problémák, a házigazdák ugyanis négycsillagosnak hirdették meg a hotelt, azonban ez köszönőviszonyban sincs a valósággal.
    "Gyalázatos a szállás, ahogyan az étkezés is. A reggeli egy sportoló étrendjéhez mérten nagyon szegényes. Egy kisebb tál szendvicset kapnak a tornászok, ami egyáltalán nem elegendő. Ráadásul azt is beadják a szobákba egy dobozban" - nyilatkozta a magyar szövetség sajtóközleményében Altorjai.
    A nap többi étkezése is hagy kívánnivalót maga után, ugyanis a résztvevők kis adagnyi hideg ételt kapnak - legyen az csirke, fasírt vagy hal -, ezeket is dobozokban vehetik magukhoz. Az egyedüli meleg étel a tészta és a porból készült leves. A logisztika sem a legjobb, hiszen a szálloda, a versenyterem és az étkezde külön városrészben van, és negyven perces távolságokat kell taxival megtenni, ráadásul eredetileg buszos szállítást ígértek a szervezők.
    "Az orientációs megbeszélésen minden csapatvezető felszólalt a körülmények ellen. A házigazdák mosolyogtak és hajlongtak, de egyelőre nincs változás. Japán már többször is rendezett jó világversenyt, de ez a mostani kritikán aluli. Ez az eddigi leggyengébb világbajnokság, ami a szervezést illeti" - szögezte le a csapatvezető.
    A világbajnokságon - csakúgy, mint az olimpián - szigorú biztonsági intézkedéseket alkalmaznak a szervezők, hogy megelőzzék a koronavírus-fertőzéseket. A negatív PCR-teszt elengedhetetlen már az indulás előtt, illetve a megérkezéskor, emellett a maszkviselés és a távolságtartás is az esemény velejárója, sőt ezúttal is "buborékban" lesznek a résztvevők, tehát csak a szálloda és a versenyhelyszín között mozoghatnak.
    Csapatverseny ezúttal nem lesz, csak egyéni összetett és szerenkénti döntők.
    A nők mezőnyben egyéni összetettben, ugrásban, gerendán és talajon is címvédő Simone Biles nem indul, miután a tokiói olimpián az első szer, az ugrás után - a mentális egészsége megőrzése érdekében - visszalépett a csapatversenytől, csak kívülről szurkolt társainak, és a folytatásban csak a gerenda döntőjében vett részt, ahol harmadik lett.

    A világbajnokság menetrendje (magyar idő szerint):
    hétfő:
selejtező, nők 2.45
    kedd:
selejtező, nők 2.45, férfiak 10.00
    szerda:
selejtező, férfiak 2.20
    csütörtök:
női egyéni összetett döntő 11.00
    péntek:
férfi egyéni összetett döntő 11.00
    szombat:
szerenkénti döntők, férfiak: talaj, lólengés, gyűrű, nők: ugrás, felemáskorlát 9.10
    vasárnap:
szerenkénti döntők, férfiak: ugrás, korlát, nyújtó, nők: gerenda, talaj 9.25

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...
Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.

A címlapról

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet...
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.