A nyolcvanas-kilencvenes évek underground világába és börtöneibe viszi el a látogatót Urbán Tamás fotográfus Felesleges Pillangó című kiállítása, amely csütörtöktől látható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

Urbán Tamás hat éven keresztül követte fényképezőgépével egy életének felét rácsok mögött töltő, Pillangónak hívott férfi életét, bemutatva többek között a börtönéletet, a szabadulást, a pesti undergroundban eltöltött estéket, a céltalan nappalokat. A kiállítás ezekből a fotókból, valamint a fotográfus által összegyűjtött tárgyakból, iratokból és Pillangó naplójából válogat - közölte az MTI-vel a Capa Központ.
    Urbán Tamás 1988-ban a szegedi Csillagbörtönben találkozott először a mindenki által Pillangónak hívott Deák Ferenccel. Megismerkedésük után vissza-visszatért a rabhoz, aki nemcsak fotóinak egyik alanya lett, hanem a hosszas beszélgetések során baráti kapcsolat is kialakult közöttük.
    "Lassan megérett bennem a gondolat, hogy a hamarosan szabaduló férfi önkéntes, vagyis nem hivatalos pártfogója legyek. Nem olyannak láttam, mint a többi rabot. Addigra már több száz elítéltet fényképeztem végig, és amennyire lehetséges volt, jóban voltam többekkel is. Ha hosszabb távú munkán dolgozik, a fényképész és a témája főszereplői között óhatatlanul is kialakul egy mélyebb, személyes kapcsolat. Ellentétben a többiekkel, Pillangóban nem láttam a számítást. Tudtam, hogy senki nem töltheti a fél életét, közel 18 évet a börtönben a semmiért. Mégis szerencsétlennek és kiszolgáltatottnak láttam őt" - idézi fel a közleményben Urbán Tamás azt a folyamatot, amikor eldöntötte, párfogója lesz a tetőtől talpig tetovált Pillangónak.
    Virágvölgyi István, a kiállítás kurátora emlékeztetett arra, hogy a tetovált testű és arcú Pillangó szokatlan jelenség volt a szocialista Magyarországon, ugyanis a börtönök mellett a pesti underground szcénában is otthonosan mozgott, a Sziámi együttessel koncertezett a Fekete Lyukban, rajzolt, festett, rejtvényeket készített és naplót írt. A fotók mellett ezeket, valamint az Urbán Tamás által összegyűjtött iratokat és tárgyakat is bemutatja a kiállítás.
    "Az Urbán Tamással való közös munka alatt derült ki számomra teljesen egyértelműen, hogy kettejük metszete a konvenciók elutasítása. Tamást már pályája elején is a félreeső témák hozták lázba, a társadalomból kiszorultakat fényképezte előszeretettel az Ifjúsági Magazin, a Stern és a Blikk fotósaként is. Az 1987-es nagy havazáskor napokra a mentősök központjába költözött, hogy onnan indulhasson a riasztásokra, a '90-es évek elején pedig évekig minden balesetnél ott volt külön erre a célra átalakított terepjárójával, sokszor a rendőrök és tűzoltók előtt. Kiállítást sem galériában rendezett, hanem koporsókkal kísérve a Nyugati téri aluljáróban, életművét pedig nem egy múzeum raktárában találjuk, hanem a Fortepanon, mindenki számára hozzáférhetően" - emelte ki Virágvölgyi István.
    Pillangó hatévesen már cigarettázott, az általános iskola negyedik osztályában került először intézetbe, tizenöt évesen pedig már bíróság előtt állt, el is ítélték. Felnőtt életének nagy részét is elzárva töltötte, de a börtöntársadalomból kilógott ösztönös intelligenciájával és kreativitásával. Magát tetoválta, 1978-ban került a homlokára a pillangó, tíz nap sötétzárkát kapott érte.
    Fellépett az akkor még művelődési házakban futó Friderikusz show-ban, és sokat járt le a Fekete Lyukba, ahol együtt koncertezett a korszak sztár underground együttesével, a Sziámival. A néha dalokat is író Pillangó alsónadrágra vetkőzve és a börtönben tökéletesre csiszolt jógatudását bemutatva kiváló látványelem volt, amíg ki nem tiltották a Fekete Lyukból. 1994-ben, negyvenévesen próbált meg a Népszigetről a partra és visszaúszni részegen, holttestét csak napokkal később találták meg a Lánchídnál.
    Urbán Tamás kiállítása április 5-ig tekinthető meg a Nagymező utcai Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A kiállításon a nyugalom megzavarására alkalmas képek is láthatók, ezért 18 év alattiak kizárólag nagykorú felügyelete mellett tekinthetik meg.

(forrás: MTI)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.