Legkésőbb hétfő reggel megnyílik mind az öt közúti átkelőhely a magyar-ukrán határon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kijevben az ukrán partnerével, Dmitro Kuleba külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón.

A két miniszter azt követően beszélt újságírók előtt, hogy hét év kihagyás után ismét ülést tartott a magyar-ukrán gazdasági együttműködéssel foglalkozó kormányközi vegyes bizottság. Az értekezlet megtartásáról a két miniszter jegyzőkönyvet írt alá.
    Az MTI kérdésére válaszolva Szijjártó Péter elmondta, hogy a határátkelők a jelenlegi utazási szabályok fenntartása mellett nyílnak meg. Kiemelte, hogy azért fontos ez, mert jelenleg az egyetlen nyitva tartó átkelőnél, Záhony és Csap között hosszú várokozás tapasztalható, és Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének külön kérése és kezdeményezése volt Budapest felé a többi átkelő megnyitása is, amiről sikerült megállapodni az ukrán féllel. A technikai kérdésekről a határrendészeti szervek vezetői jelenleg egyeztetnek - tette hozzá a miniszter.


    Dmitro Kuleba elmondta, hogy a miniszteri találkozó egyik célja Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csúcstalálkozójának előkészítése is volt egyben. Kérdésre válaszolva kifejtette: Kijev abban érdekelt, hogy a csúcstalálkozóra júliusban sor kerüljön, és a megbeszélés tartalmi legyen a két ország vezetői között. Hozzátette, hogy a most aláírt jegyzőkönyv lesz az egyik alapja annak a memorandumnak, amelyet várhatóan a két vezető a csúcstalálkozón aláír majd.
    Szijjártó Péter fontosnak nevezte, hogy a kárpátaljai nemzeti közösség oktatási és nyelvhasználati jogait érintő vitákat a két ország civilizált mederben tartsa, és ne lehetetlenítsék el a más területeken való kétoldalú együttműködést.


    "A folyamatos párbeszéd keretében megállapodtunk abban, hogy az oktatási és a kisebbségi vegyes bizottság összeül a következő hetekben, és reméljük, hogy közelebb jutunk azoknak a kérdéseknek a megoldásához, amelyek a vitákat okozzák a két ország között" - jelentette ki a tárcavezető.
    Tájékoztatott arról, hogy a magyar Eximbanknál egy 62 millió dolláros hitelkeretet hoztak létre a magyar és ukrán vállalatok közti kereskedelmi kapcsolatok elősegítésére. "Emellett fenntartjuk azt az 50 millió dolláros hitelkeretet, amelyet kárpátaljai útépítésekre ajánlottunk fel Ukrajnának" - tette hozzá.
     Sürgette a Nagyhódos és Nagypalád közötti átkelő megnyitása előtt álló bürokratikus akadályok elhárítását az ukrán fél részéről. Emlékeztetett arra, hogy az M3-as autópálya 2023-ra eléri az ukrán határt, és az ukrán fél ígérete szerint addigra az ő oldalukon is kiépül a gyorsforgalmi út.
    Ezenfelül magyar részről mindent elvégeztek ahhoz, hogy a beregsurányi átkelőn is elindulhasson a teherforgalom, valamint elkészültek a Záhony-Csap közötti Tisza-híd felújítási tervei is - tette hozzá.


    Hangsúlyozta, hogy Magyarország készen áll a közös árvízvédelmi feladatok ellátására a Tiszán. Egyúttal kifejezte együttérzését az elmúlt napokban Ukrajnában pusztító árvizek miatt, egyben felajánlotta Magyarország segítségét.

MTI 2020. június 25.

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.