A lefektetés az egyik legnagyobb mumus a gyermeknevelésben. Hogyan tehetjük könnyebbé az altatást?

Annyi minden befolyásolja azt, hogyan alszik a gyermekünk! A mozgásfejlődés és az idegrendszer érése rendesen fel tudja borítani a már stabilan működő alvási szokásokat is. Aztán persze ott az érzelmi háttér: a nap történései miatt nyugtalanabb, esetleg felpörgött a kicsi, és jobban igényli a közelségünket. 

HA TÚLPÖRGÖTT A KICSI

Ha sok volt aznap a program, vagy lefekvés előtt még megnézhette a kedvenc meséjét, ne csodálkozzunk, hogy a kicsi akkor sem tud lenyugodni, ha eljön az alvás ideje. Tartózkodjunk a tévénézéstől, tablethasználattól. Még egy felnőtt esetében is zavarja a nyugodt alvást a sok kütyü, nemhogy egy gyermeknél, aki mindenre sokkal érzékenyebben reagál. Számos szakember tanácsolja azt, hogy az esti órákban már ne legyen erős fény a lakásban, beszéljünk halkabban, nyugodtabban. A mi lelassulásunk átragad a kisgyermekre is.

NAPI ESEMÉNYEK FELDOLGOZÁSA

Az olvasott esti mese fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni! A kisgyermek a mese segítségével képes feldolgozni a benne lévő feszültségeket. Ha ez a történet ráadásul egy olyan lurkóról szól, aki meglepő módon ugyanazokat a dolgokat éli át, mint ő, azzal csak fokozzuk a mese gyógyító hatását. Az is jó megoldás, ha lefekvés előtt összebújunk a kislámpa fényénél az ágyban, és suttogva kibeszéljük, mi minden történt velünk aznap. A gyermek boldogan és megkönnyebbülten hajtja így álomra a fejét.

FÉLELEM ELLEN

3 éves kor környékén jelentkezik a sötétségtől való félelem. 5-6 évesen szembesül először azzal a kisgyermek, hogy nemcsak a szülei halandók, de ő maga is. Nagyon élénk ebben az életkorban a fantáziája, így az irreális dolgoktól való félelem is megjelenik a palettán. Nem érünk sokat azzal, ha bagatellizáljuk a gyermek félelmét. Nagyon jó módszerek léteznek a rossz érzés csökkentésére. Az egyik ilyen az, ha engedjük a kicsit ideiglenesen velünk aludni – igaz, számoljunk a visszaszoktatással is. Énekeljünk együtt! Éneklés közben egyszerűen nem tudunk félelmet érezni. Ezen kívül létezik már kifejezetten gyermekek részére készült esti jóga könyv, ami segít az ellazulásban, és a pszichológiát is segítségül hívja a félelmek elengedéséhez. Megoldást jelenthet, ha a gyermek jelenlétében megkérjük az alvókáját, hogy védje meg mindentől őt, amíg az édesanyja, édesapja a másik szobában alszik.

A BETEG NYUGTALAN

Nem csupán apa, anya biztonságot adó közelsége segít a gyógyulásban, amikor együtt alszunk a beteg gyermekkel, hanem az ölelés ereje is. Ha összebújunk, akkor az éjszaka során olyan hormonok termelődnek, amelyek közvetve erősítik az immunrendszert.

SEGÍTSÉG AZ ELLAZULÁSHOZ

Nem minden gyermek lesz álmos az esti fürdés után, ez alkati kérdés. Segíthetjük az ellazulást, ha illatos, levendulás fürdőt készítünk, és gyérebb világítást kapcsolunk. Fürdés után a legkisebbeknél előszeretettel alkalmaznak a szülők babamasszázst, nyugodtan masszírozzuk át az óvodást is kisgyermekek számára készült bőrápoló termékekkel. Ebben az életkorban már ihatnak a kicsik gyengébbre főzött levendula vagy citromfű teát lefekvés előtt, de a langyos mézes tej is hatásos lehet, kiváltképp egy jó kis esti mese kíséretében.

 

(csalad.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.