Karácsony Gergely emlékeztetett, ez programjának része.

    Budapest vezetője közölte: ennek bejelentésével várnia kellett eddig a hétig, "felismerve azt, hogy lehet, nem a kampány a legjobb időpont rá".
    "Nem akartam, hogy bizonyos jelöltek azt gondolják, az ő választási esélyeiket ez bármilyen módon befolyásolja. Nekem meggyőződésem, hogy nem befolyásolta volna, de most már ezen túl is vagyunk, a főváros pedig végrehajtja a programját" - tette hozzá.
    Karácsony Gergely a budapesti városvezetés feladatmegosztásán alapvetően nem szeretne változtatni, mert ez "egy elég jól működő konstrukció volt eddig".
    Hozzátette: sajnálná, ha az országos listán parlamentbe jutott Gy. Németh Erzsébet (DK) főpolgármester-helyettes az Országgyűlésben folytatná, mert a városvezetés mostani egysége "valódi egység".
    Karácsony Gergely kitért arra is: szerinte az országgyűlési választáson szövetségben induló ellenzéki pártok vereségét nem az összefogás, hanem annak hiánya okozta.
    "Az az egység, amit kiírtunk a plakátokra, nem jött létre politikai, tartalmi, bizalmi értelemben, de erre lehet, hogy nem is volt idő" - fogalmazott.
    "Irgalmatlanul nehezen állt össze a közös kampány, a program, és a pártelitek szintjén nagyon sok belső feszültség volt". Ezek a belső törésvonalak, az erőfeszítések ellenére, látszottak, és nagymértékben "karcolták a kormányzóképesség látszatát" - tette hozzá.
    Az ellenzéki politikus szerint a kampány során abból vontak le téves következtetést, hogy elkötelezettebbnek és aktívabbnak látták szavazóikat. Azt gondolták többen is vannak.
    "A kampány megmutatta, hogy két rendkívül tudatos politikai tábor van, a miénk nyilván sokkal kevesebb információ alapján hoz tudatos politikai döntéseket, a másik, az adófizetői ezermilliárdokból épített buborék pedig azt biztosítja, hogy mindenhova eljusson az üzenet" - fogalmazott.
    A főpolgármester problémát lát abban is, hogy "elitistává" vált az ellenzéki üzenet. Azt is elmondta, hogy amikor még 2019-ben az önkormányzati kampányban járták a várost, a Havanna lakótelepen egy politikustársa, akinek a nevét nem árulta el, azt mondta: "Havannában már volt, de a Havanna lakótelepen még soha".
    A Párbeszéd politikusa szerint az ellenzéki összefogás is csak elitista szemszögből adott válaszokat a jövőre.
    A szociális biztonságot garantáló program teljesen elsikkadt a kampányban - tette hozzá Karácsony Gergely.
    Azt mondta: "most mindenki a maga a fenekét védi, és van egy blame-game, hogy akkor most ki a hibás". Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a lelke mélyén azért mindenki feltesz magának kérdéseket.
    "Én biztosan" - tette hozzá.
    Karácsony Gergely szerint az ellenzéken belül a következő két évben arról fog szólni a politikai harc, hogy ki "viszi a zászlót".

(mti.hu)

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.