Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Miért érdemes régi katonai képeslapokat gyűjteni? Mert közelebb hozzák a múlt eseményeit, olyan személyes történeteket ismerhetünk meg, amik biztosan nem találhatók a történelemkönyvekben. A régi képeslapok érdekesek, izgalmasak, ráadásul még értékesek is. Az 1945 előtti képeslapok számítanak régiségnek.

A hagyományos, papír alapú képeslap küldése ma már nem divat, egykor azonban ez volt az információcsere egyik módja, így a régi képeslapok a történelem fontos dokumentumai, emberi sorsoknak állítanak emléket. A képeslapok gyűjtése a harmadik legnépszerűbb hobbi a pénz és a bélyeggyűjtés után, állítólag még Viktória királynőn is rendelkezett saját kollekcióval.

Hogyan gyűjthetünk képeslapot?

Sokféle szempont alapján kezdhetjük meg a képeslapok gyűjtését, akár történelmi, akár esztétikai szemszögből is csoportosíthatjuk a lapokat, választhatunk egy konkrét témát, esetleg olyan személyes eseményekkel, történetekkel teleírt képeslapot is, aminek megfejtése kifejezetten izgalmas nyomozó munka.

Egy régi képeslap jóval többet jelent, mint egy üzenetet egy papírdarabon. A papír, a bélyeg, a tinta, a bélyegző mind hordozza az akkori idők nyomát, az akkori a szokásokat, közelebb hozza számunkra a régmúltat.

Háborús lapok

Egészen más élmény úgy tanulni a világháborúkról, ha közben kezünkbe veszünk egy tábori postával küldött levelezőlapot, mivel megszemélyesíti, magában foglalja az adott kort. A tábori postát azért alapították, hogy megkönnyítsék a bevonult katonák és hozzátartozóik közötti kapcsolattartást. A tábori posta a 20. század első felében indult, és már az Osztrák-Magyar Monarchia idején, és az ezután következő háborúkban is folyamatosan használták. Sajnos a postát folyamatosan cenzúrázták, katonai eseményekről nagyon ritkán tudtak így beszámolni a levélírók. Csak ritka almakkakor csúszott át néhány darab az ellenőrzéseken.

Ezek a képeslapok a hozzáértőknek – így persze a gyűjtőknek is – jelentős értéket képviselnek. A postatiszta lapok mindig jobb minőségűek, de a megírt és felbélyegzett képeslapok számos érdekességet rejthetnek, nem beszélve a bélyegzőről és a bélyegekről.

Egy papírrégiség – köztük természetesen a katonai képeslapok is – sokat érhetnek. Ha rábukkanunk a padláson, vagy pincében valamilyen papírrégiségre, katonai képeslapra vagy bélyegre, akkor semmiképpen se dobjuk ki. A Vatera online piacterén az odalátogató gyűjtők örömmel megvásárolják. Ha mi magunk is szenvedélyes gyűjtők vagyunk, akkor itt sokféle képeslapból válogathatunk.

Régi katonai képeslapok után kutatva érdemes a papírrégiségekkel foglalkozó aukciósházak kínálatát böngészni, antikváriumokban és régiségboltokban nézelődni. Szerencsével járhatunk a piacokon is, de jó lehetőség a Vatera oldalain böngészni, kapcsolatba kerülni a többi gyűjtővel, és lecsapni valamilyen sokat érő darabra.

Cserélhetünk is a többi gyűjtővel így számos értékes, új példánnyal bővülhet a gyűjtemény, ami pedig nekünk már nem olyan érdekes, másoknak még az lehet, ráadásul sokat tanulhatunk a többi gyűjtő tapasztalataiból.

Gyakran találkozhatunk eladásra szánt képeslap csomagokkal, amikhez jó áron juthatunk hozzá. Nagyon izgalmas válogatni a különböző képeslapok között, igazi zsákbamacska, sose tudhatjuk, mit rejt a csomag.

Mire figyeljünk vásárláskor?

  • Tisztaság: ne legyen foltos, lehetőleg ne legyen rajta zsíros ujjlenyomat. Bár nem mindig lehet tökéletesen tiszta képeslapot beszerezni, érdemes alaposan megvizsgálni, mielőtt megvesszük.

  • Az élei ne legyenek beszakadva vagy behajlítva.

  • A postabélyegzők és a bélyegek legyenek jól láthatók, mivel minél pontosabban olvashatók, annál értékesebbek, és persze legyen a feldolgozás dátuma és helye is jól meghatározható.

  • Ne vásároljunk olyan képeslapot, ami vízfoltos, penészes, zsíros. A túlságosan rossz állapotú képeslapot csak akkor érdemes megvenni, ha az nagyon ritka, vagy valamilyen okból személyesen kötődünk annak tartalmához. Leginkább a penészfoltok a veszélyesek, mert egyrészt az egészségre ártalmasak, másrészt ezeket semmilyen módon nem tudjuk eltávolítani.

Kép forrása: https://www.pexels.com/ 

A Budapest rovat további hírei

Magyarországon is egyre többen próbálnak átállni az egészséges életmódra, aminek szerves részét képezi a helyes táplálkozás is.
A takarmányárak világszintű emelkedése nehéz helyzetbe hozta az állattartókat, a hús drágulása elkerülhetetlen - mondták a Portfolio keddi online konferenciáján részt vevő termelői szervezetek és...
Több mint négymillió forint értékű hamis ruházati termékeket foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy Hegyeshalomnál ellenőrzött török teherautóból.
Várjon Dénes online szólóestjével folytatódik kedden az MVM Koncertek - A Zongora-sorozat.
Magyar dalszövegeket népszerűsítő rendezvénnyel várják az érdeklődőket május 25-én a fővárosi Muzikumba. A Mai Dal című kezdeményezéshez kapcsolódva dalszövegírói versenyt is hirdetnek.
A magyar miniszterelnök üdvözli az UEFA, a labdarúgás európai szervezetének azon álláspontját, amely határozottan kiáll az európai Szuperliga létrehozására irányuló törekvések ellen, és hitet tesz a...
Összegyűlt kellő számú, 15 750 aláírás Magyarországról a Mentsük meg a méheket és a gazdákat! címmel létrehozott európai polgári kezdeményezéshez - közölte a Magyar Természetvédők Szövetsége az...
Kányádi Sándor versmondó és versillusztrációs versenyt rendez a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara a magyarországi és a Kárpát-medencei felsőoktatási intézmények hallgatóinak.
Fintech Design Versenyt hirdet a Digitális Jólét Program (DJP) a felsőoktatásban tanulók számára, a megmérettetésre április 30-ig lehet jelentkezni, és május 31-ig kell benyújtani a pályázatokat -...
Az Anne Frank naplója című monooperát közvetíti a Budapesti Operettszínház pénteken, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

A címlapról

A kiberbűnözők hamis oltási ajánlatokkal próbálják kicsalni a...
Február elején fontos új funkciókkal bővült a Személyreszabott...
A Nagyvásárcsarnok lesz a központi közösségi tere a Diákvárosnak,...
A szolgáltatók sokéves gyakorlata alapján a távfűtési szezon április...
Megérkezett a tavasz, előkerülnek a garázsokból a motorok és...
A hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumok 5-8. évfolyamai a jelenlegi...

Könyvajánló

A csapathatékonyság hét összetevője
Egy család története mutatja meg, hogy az autizmus nem csapás, hanem lehetőség
Hat lépés a tisztánlátás felé egy komplex világban
Velence idén március 25-én ünnepli 1600. születésnapját.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt
A gyerekvállalás bátorítására indított petíciót a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdán; a kívánt gyerekek megszületéséért tevékenykedő civil szervezet nyilatkozatát online írhatják alá a támogatók.