Az Országos Mentőszolgálat 900 budapesti kivonuló dolgozójának részére közel 7 millió forint értékben adtak át egy-egy új, magyar fejlesztésű vitaminkészítményt, amellyel kifejezetten a tüdejüket erősíthetik. Az Air7 képviseletében Miklósa Erika operaénekesnő nyújtotta át az adományt Győrfi Pálnak, az OMSZ szóvivőjének hétfőn, a mentőszolgálat Markó utcai székházánál.

Közel 7 millió forint értékben 900 doboz Air7 tüdővitamint adtak át hétfőn az Országos Mentőszolgálat budapesti kivonuló dolgozói részére. Az adományt azért a fővárosi mentősöknek szánták, mert a COVID-19 esetek száma és a légszennyezettség mértéke is rendszerint itt a legjelentősebb.

„Ebben az időszakban a mentők különösen áldozatos munkát végeznek, amit a lakosság is érez. Talán ennek köszönhető, hogy sokféle támogatást kapunk, de különösen értékes számunkra minden olyan segítség, ami a mentődolgozók egészségmegőrzését szolgálja. A legnagyobb terhelést talán a fővárosban dolgozó mentőknek kell viselniük, így a 900 doboz vitaminkészítmény, amivel minden budapesti bajtársunkat ellátják, a legjobb helyre kerül” – nyilatkozta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A Magyarországon tavaly nyár óta kapható, itthon fejlesztett és gyártott étrend-kiegészítő megalkotását a pandémia tette szükségessé, hiszen a SARS-CoV-2 légzőszervi vírusról beszélünk. A táplálékkiegészítő nem gyógyír a betegségre, azonban úgy állították össze, hogy az a tüdő vitalitását biztosítsa, így akik fogyasztják, jobb eséllyel indulnak a vírus ellen.

A készítményt úgy alkották meg, hogy kifejezetten az emberi tüdőt erősítse és védje. Az ACE-vitaminok mellett tartalmaz Q10 koenzimet, mely segíti a vér oxigénellátását és erősíti az immunrendszert. Fontos összetevője a Cordyceps sinensis magashegyi gombafaj kivonata, mivel ez az összes esszenciális aminosavat tartalmazza és többek közt például fokozza az adenozin-trifoszfát (ATP) termelődését, mely sejtjeink legfontosabb energiaforrása. Ezen felül még és B6- és D3-vitamint, valamint rutint tartalmaz.

„Nagyon tiszteljük az egészségügyben dolgozókat, munkájuk fontossága megkérdőjelezhetetlen. Éppen ezért indítottunk adománysorozatot számukra. Korábban a Kiskunhalasi Járványkórház és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ számára is juttattunk az Air7 tüdővitaminból, most pedig az OMSZ 900 budapesti kivonulós dolgozójának adtunk át belőle, mintegy kifejezve hálánkat a mindennapi erőfeszítéseikért” – mondta Longera Renáta, az Air7 projektvezetője.

A mentőszolgálat Markó utcai szákházának udvarán az Air7 képviseletében Miklósa Erika operaénekesnő nyújtotta át az adományt Győrfi Pálnak.

„A mentősöknek különösen nehéz a munkájuk, ráadásul a vírushelyzet miatt most a szokottnál is nagyobb veszélynek vannak kitéve. Fontos, hogy jó egészségben, erős immunrendszerrel tudjanak dolgozni. Büszke vagyok arra, hogy az Air7 képviseletében én adhattam át a frontvonalban dolgozóknak szánt adományt. Ezúton is szeretném felhívni az emberek figyelmét arra, hogy aki teheti, támogassa az egészségügyben dolgozókat ebben a nehéz időszakban” – nyilatkozta Miklósa Erika.

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.