Az Országos Állatvédőrség Alapítvány és Bucsi Mariann kortárs novellista, regényírónő összefogásával most egy egyedülálló kezdeményezés keretein belül támogathatjuk a hazai állatvédő szervezeteket és állatmenhelyeket, miközben mi is kapunk valamit.

Az állattartás felelősséggel jár. Ennek ellenére ma Magyarországon megközelítőleg 2 millió gazdátlan kutya és cica él az utcákon vagy a menhelyeken. S bár az állatotthonok mindent megtesznek, hogy védenceik a lehető legjobb ellátásban részesüljenek, a leggondosabb orvosi felügyelet, az egészséges táplálás és a lelkiismeretes odafigyelés sem pótolhatja a végső célkitűzést, hogy minden bentlakónak saját gazdája legyen. De addig is, amíg szerető otthonra és társra nem találnak, a menhelyek dolgozói és a munkájukat segítő önkéntesek nagyon sokat tesznek azért, hogy a hozzájuk kerülő gazdátlan állatok, testileg és lelkileg is egészségesen vészeljék át a számukra nagyon nehéz időszakot.

Ők nap, mint nap azon dolgoznak, hogy az otthon lakói boldog, kiegyensúlyozott, jól szocializált – így gazdára esélyes – állatokká váljanak. Ezért indítja útjára a kampányát Bucsi Mariann írónő vállvetve az Állatvédőrséggel. Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára. 

Bucsi Mariann, a nagysikerű Ébredés és Érintés könyv írója feladatának tekinti, hogy novelláiban, írásaiban ráirányítsa a figyelmet olyan komoly társadalmi kérdésekre, mint például a családon belüli erőszak vagy a gyermekbántalmazás. Emellett a görög szigeten élő szerző köztudottan nagy állatbarát, aki négylábú kedvencével sétálva fogalmazta meg magában: most egy másik fontos témát szeretne fókuszba emelni, ez pedig az állatok védelmezése. 

Az Állatvédőrséggel közösen három hónapos programot indítanak, melynek célja, hogy az irodalmat, az olvasást szerető közönség bevonásával menhelyek számára gyűjtsenek adományt, ezzel segítve az egyébként nehéz helyzetben lévő hazai szervezeteket. Mariann írt egy hosszabb, gyönyörű novellát, amely kizárólag azok számára lesz elérhető, akik támogatják ezt a kezdeményezést. A programhoz olyan megbízható, átlátható közösséget keresett partnerének, aminek a segítségével a felajánlott támogatás végül a legjobb helyre kerül. Az Országos Állatvédőrség Alapítvány több mint 11 éve dolgozik az állatok védelmében. A dinamikusan fejlődő szervezet egy civil kezdeményezésből nőtte ki magát országos méretűvé, és több tucat hazai menhellyel, valamint csoportosulással áll munkakapcsolatban, hogy közösen harcoljanak az állatok jogaiért, érdekeiért a törvényalkotás és a jogalkalmazás szintjén is.

Kik kapják meg a befolyt összeget?

Az Állatvédőrség FB oldalán (https://www.facebook.com/allatvedorseg) megtalálható az a 11 civil szervezet, akikre voksolni lehet. Közülük a legtöbb szavazattal rendelkező kapja meg a támogatás.

Hogyan lehet csatlakozni a kezdeményezéshez? 

  • Minimum 1000 Ft összeget jutass el az  Állatvédőrség számlaszámára “NOVELLA” közleménnyel (10100826–07126100–02003004) 
  • Az erről szóló képernyőfotót küldd el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre – ahonnan 24 órán belül megkapod a novellát.

Csatlakozz hozzánk és tegyünk együtt azért, hogy a világ egyre szebb hely legyen! 

Országos Állatvédőrség Alapítvány: www.orszagosallatvedorseg.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.