A vírushelyzet sokak számára szakmai fordulópontot is jelent: az eddigi feltételek megváltoztak, a munkavégzés talán végérvényesen átalakult.

Akadtak, akik a korábbi munkahelyüket voltak kénytelenek otthagyni, míg mások egyenesen karriert váltanának a viszontagságok miatt. Nekik nyújt most kivételes lehetőséget egy ösztöndíjprogram.

“A járvány számos szektorban jelentős visszaesést eredményezett, de az IT-ról ez nem mondható el: a piac itt nem állt meg, sőt, egyre jobban kell a munkaerő” - árulta el Muraközy Andrea, a Progmatic ügyvezetője.
A cég éppen ezért határozott úgy, hogy új lehetőséget nyit azok számára, akik a pályaváltást fontolgatják: junior programozói képzésük idén ösztöndíjjal is elérhető, így 100 vagy 50 százalékos térítéssel is elvégezhető azon jelentkezők számára, akik a legalkalmasabbnak bizonyulnak a felvételi során. Ennek előfeltétele a középfokú nyelvtudás, a képzés után pedig egy partnercégnél való elhelyezkedés. A képzés nem korhoz kötött: az eddigi legfiatalabb tanuló 18, míg a legidősebb 49 éves volt, de mindenki számára nyitott a lehetőség, hogy megismerkedjen egy új és kiemelten jövedelmező területtel.

Miért menjünk éppen most programozónak?
A programozás nem véletlenül slágerszakma ebben az évtizedben, és várhatóan a következőkben is az lesz: tele van innovatív lehetőségekkel és izgalmas kihívásokkal, ráadásul a hazai viszonyok közt kiemelkedő kereseti lehetőséget biztosít. Egy junior programozó kezdő fizetése is havi 350-400 ezer bruttó körül indul, majd meredeken emelkedhet felfelé.

“Programozóként viszonylag hamar el lehet érni olyan fizetést, amit más szakmákban nem igazán. Pár év alatt szenior szakemberré válhat valaki, ott már akár hétszámjegyű összegről is beszélhetünk” - mondja Andrea. Az elhelyezkedés már csak azért sem jelent kihívást, mert a Progmatic számos partnercéggel is kapcsolatban áll, ahol a tanfolyamot elvégzettek álláshoz juthatnak. Ezek közt akadnak olyan nagy nemzetközi cégek, de kis -és középvállalkozások is, hiszen a multi környezet nem való mindenkinek.

A tanfolyamot követően a Progmatic mindenkit pályáztat, ha az illető több ajánlatot is kap, maga döntheti el, hol próbálná ki magát a legszívesebben. Ha mégse jönne össze, akkor sem kell elkeseredni: a cég állásgaranciát is vállal, ha valaki fél éven belül nem talál munkát ezen a területen, annak a tanfolyam költségének fele visszajár.

Most akár ingyen is elvégezhetjük
A képzésre bárki jelentkezhet, aki úgy érzi: rendelkezik némi matematikai készséggel, és a középfokot megközelítő angoltudással bír. Nem kell előkeresnünk se a nyelvvizsgát, se az érettségi bizonyítványt, kizárólag a jelentkező rátermettsége számít.
“Nálunk csak a saját felvételi dönt, semmiféle papírt nem kérünk számon a jelentkezőkön. A kétlépcsős folyamat elején először egy logikai, matematikai feladatokból álló online tesztet kell kitölteni, ami semmiféle programozással kapcsolatos kérdést nem tartalmaz. Ezt követi a szóbeli, ahol már a motivációt is vizsgáljuk, emellett egy angol szövegértési tesztre és szóbeli logikai feladatra is sor kerül” - hangsúlyozza Andrea.

Az idei tanfolyamon újdonság, hogy a cég néhány jelentkező részére teljes, míg másoknak még könnyebben elérhető, 50 százalékos költségtérítést biztosít. A honlapon külön lehet jelentkezni mindkét típusú támogatásra, a döntést a felvételi és a személyes motiváció alapján hozzák meg. Akinek ez mégse jönne össze, az három fajta finanszírozási konstrukció közül választhat, erről is a honlapon lehet bővebben tájékozódni. Április 19-én, hétfőn pedig az érdeklődők egy online infóesten is részt vehetnek, ahol az egyik legnagyobb partnercég is bemutatkozik, és több végzett diák is mesél a tapasztalatairól.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.