Távozott hivatalából Áder János.

Kétszer 5 év után átadta az államfői posztot Novák Katalinnak, akit még márciusban választott meg az Országgyűlés. A honvédség katonai ceremónia kíséretében köszönt el Áder Jánostól, aki köztársasági elnökként a hadsereg főparancsnoka is volt egyben – hangzott el az M1 Híradójában.

Áder János 63. születésnapján, hétfő este köszönt le Köztársasági elnöki hivatalából. Az 1959 május 9-én Csornán született politikus már az 1987-es lakiteleki találkozón és az 1989-es Ellenzéki és Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon is részt vett.

1990-ben, a Fidesz képviselőjeként kapott országgyűlési mandátumot. Később szülővárosa Csorna háromszor is megválasztotta egyéni országgyűlési képviselőnek. 1998-ban az Országgyűlés elnökévé választották, 2009-től pedig államfői megválasztásáig az Európai Parlament tagja volt.

Schmitt Pál 2012-es lemondását követően április végén a Fidesz–KDNP-frakciószövetség 262 ajánlásával lett az egyetlen államfőjelölt.

Áder Jánost az Országgyűlés május 2-án az első fordulóban kétharmados támogatással, 262 szavazattal választotta köztársasági elnökké. Az esküt még aznap letette, és május 10-én iktatták be hivatalába.

Második ciklusát 2017-ben kezdte meg amikor március 13-án az akkor már 199 tagú Országgyűlés újra Köztársasági elnökké választotta 131 szavazattal.

Áder János államfőként többször nyilvánult meg a környezetvédelem ügyében. 2016-ban alapítványt is létrehozott Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány néven és néhány éve már saját podcastja is van a témában.

2015 végén a párizsi klímakonferencián ő vezette a magyar delegációt. Többször felszólalt az ENSZ-ben is, 2016-ban pedig ő volt a budapesti víz világtalálkozó a fővédnöke.

A tavaly év végén nagy sikerrel Budapesten megrendezett Planet Budapest 2021 fővédnöke is Áder János volt. A rendezvényen a környezetvédelem legújabb innovációit ismerhette meg a nagyközönség.

Áder János a környezetvédelem mellett a koronavírus-járvány miatt árván maradt gyermekek megsegítését is küldetésének tekinti. Feleségével Herczegh Anitával 2021. májusában hozták létre a Regőczi István Alapítványt a koronavírus következtében árván vagy félárván maradt gyermekek megsegítésére.

A Magyar Nemzetnek adott búcsúinterjújában a leköszönő államfő arról beszélt:

nyugodt szívvel hagyja el a Sándor-palotát, hiszen főbb vállalásait teljesítette. „Aktív nyugdíjas leszek” – ígérte.

Orbán Viktor a közösségi oldalán egy Áder Jánossal készült közös fotót osztott meg. Azt írta hozzá: „Mindent köszönünk, elnök úr!”

 

Áder János utódját, Magyarország következő köztársasági elnökét március 10-én választotta meg az Országgyűlés. Novák Katalin kedden foglalja el hivatalát.

(hirado.hu)

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.