A magyar családi patikák országos hálózatát működtető Kulcs Patikák az SOS Gyermekfalvak támogatásával indítja el hosszútávú jótékonysági programját. Dr. Kőhalmi Ákos vezérigazgató Kecskeméten adta át az 1,2 millió forint értékű pénzadományt, amellyel a magyarországi SOS Gyermekfalvakban élő gyerekek testi-lelki fejlődését szolgáló gyógypedagógiai és pszichológiai fejlesztést támogatják. A patikahálózat Epres Panni manökent és két gyermekes édesanyát kérte fel jótékonysági programja nagykövetének.

„Közösen, közös ügyekért” – ezzel a szlogennel indul útnak az országszerte 210 hazai családi patikát tömörítő Kulcs Patikák jótékonysági programja, amelynek első kedvezményezettje az SOS Gyermekfalvak Magyarország. A támogatott szervezet 400 gyermeknek tud szerető, biztonságos otthont adni nevelőszülői hálózatában, valamint családmegerősítő programjával is támogatja a nehéz helyzetbe került szülőket abban, hogy a gyermekek kiemelése a családból megelőzhető, elkerülhető legyen.

„A többségében többgenerációs magyar gyógyszerészek közös értékrendjén alapuló hálózatként szívügyünk volt, hogy a hosszú távra tervezett jótékonysági programunkat kifejezetten nehéz sorsú gyermekeket és őket nevelő családok támogatásával kezdjük el. A jövőben is mindig olyan helyi közösségeket és ügyeket fogunk támogatni, ahol a legnagyobb a szükség és a lehető legjobb helyre kerül a szívből jövő támogatás” – fogalmazott dr. Kőhalmi Ákos, a Kulcs Patikák vezérigazgatója.

„Édesanyaként különös öröm számomra, hogy egy olyan kezdeményezés arca lehetek, amely az első adományával nehéz sorsú gyermekek kiegyensúlyozott fejlődését és boldogságát támogatja. Elgondolkodtató és megható történeteiket megismerve, úgy vélem, hogy az SOS Gyermekfalvakban odaadással, nagy szakértelemmel és teljes szívből végzett munkát csak elismerő szavakkal illethetjük. Számomra nem volt kérdés, hogy igent mondok a Kulcs Patikák megtisztelő felkérésére. Bízom benne, hogy ez a program a jövőben is hasonló értékeket képviselő szervezeteket és ügyeket fog támogatni és örömmel tölt el, hogy ebben nagykövetként én is részt vállalhatok” – fogalmazott Epres Panni az átadáson.

A magyarországi SOS Gyermekfalvakban folyó munka szépségeit és nehézségeit Romet-Balla Ágnes, az SOS Gyermekfalvak adományozási- és kommunikációs igazgatója mutatta be. „A hozzánk kerülő gyerekek hatalmas traumákat cipelnek, nagyon fontos az erős pszichológiai támogatásuk. Korábbi életkörülményeik – az édesanya gondozatlan terhessége, az éhezés, a rendszertelen iskolába járás – miatt sokszor súlyos lemaradásaik vannak. Szakembereinkkel és a nevelőszülőkkel közösen azon dolgozunk, hogy kiegyensúlyozott, egészséges felnőttként lépjenek ki tőlünk. Ezért is fontos nekünk a Kulcs Patikák támogatása, hiszen velük közelebb kerülünk ehhez a célhoz” – mondta el a szakember. A támogatás több elemből áll: 1,2 millió forint készpénzen túl, a gyerekek egészséges nassolnivalókat és Kulcs Patikás színezőfüzeteket, a patikalánc partnereinek, a Pharmanext Kft. és a Vitaplus Kft. jóvoltából pedig több karton vitaminkészítményt is kapnak.

A jövő évben is folytatódó program a tervek szerint évente két szervezetet, ügyet támogat majd hasonló értékű adományokkal. Az első kedvezményezettről a tagpatikák döntöttek. 2022-től a kiválasztásba törzsvásárlóikat is bevonják majd. A Kulcs Patikák hálózat a pénz-, eszköz-, tárgyi- és segítő aktivitásokat minden esetben az adott szervezet tevékenységére és előzetesen felmért igényeire szabja majd. A most induló jótékonysági programmal a családi patikalánc a tagjainak eddigi, helyi adományozói tevékenységét kiegészítve szeretné azt közösségi és országos szintre emelni.

A Kulcs Patikákról

A Kulcs Patikák 2009-ben létrejött franchise hálózata mára országszerte 210 hazai, főként többgenerációs gyógyszerészi tulajdonban levő családi patikát tömörít. A 2020-ban a hálózat által elért 90 milliárd forintos forgalommal a teljes patikapiaci forgalom mintegy 10−15 százalékát tudhatja magáénak. A törzsvásárlói Kulcs Kártya Programjuk nemcsak a saját patikáin és a partnereiken keresztül kínált kedvezményekkel, hanem egészségmegőrzést segítő, ingyenesen elérhető szolgáltatásokkal is támogatják törzsvásárlóikat az egészséges életmód kialakításában. A Kulcs Patikák a jövőben az online csatornáik finomhangolásában, a nagykereskedelmi beszerzési források bővítésében, a saját márkás termékek bevezetésen, valamint az online kereskedelem terén terveznek fejlesztéseket. (x)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.