A takarmányárak világszintű emelkedése nehéz helyzetbe hozta az állattartókat, a hús drágulása elkerülhetetlen - mondták a Portfolio keddi online konferenciáján részt vevő termelői szervezetek és agrárcégek képviselői.

    A takarmánygyártással foglalkozó Vitafort Zrt. vezérigazgatója példa nélküli kihívásnak nevezte, hogy a takarmány-alapanyagok ára megugrott az utóbbi hónapokban. Kulik Zoltán szerint a drágulás akár 15-20 százalékkal is emelheti a hús, a tej, a tojás temrelési önköltségét. A legnagyobb mértékben a csirkehús ára nőhet.     A takarmány drágulását a cégvezető azzal magyarázta, hogy a kínálat intenzív bővülése szinte megállt, ám a kereslet világszerte nő. Az árak mérséklődésére hosszabb távon sem lehet számítani, legfeljebb az év végén lehet kisebb korrekció - tette hozzá.


    Véleménye szerint a fogyasztóknak hamarosan szembesülniük kell a drágulással, mert a mostanában piacra kerülő árut már drágább takarmánnyal állították elő a termelők.     Mezei Dávid, a Takarékbank Zrt. agrár- és uniós kapcsolatok ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági termelés világszintű növekedése mellé egyre erőteljesebben zárkózik föl a kereslet. A népeség növekedésével együtt világszerte nő a városi lakosság aránya, és ezzel együtt az élelmiszerpazarlás is, miközben a növényi termékek egyre nagyobb hányadát az ipar használja fel.     Úgy véli, az európai hústermelés a költségei alapján világszinten nem versenyképes, és ma még azt sem látni, hogy az EU milyen eszközökkel akarja a kontinens húsfogyasztását mérsékelni a minőség javára. Mint mondta, ehhez jelentős befektetésekre lenne szükség. A magyar állattartók számára éppen ezért különösen kedvező a nemzeti társfinanszírozás emelése az uniós pályázatoknál. Fejlesztésekre azért is szükség volna, mert minél magasabb a feldolgozottság, a takarmányköltség aránya annál kisebb - tette hozzá.  

    A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeriparért felelős országos alelnöke nehéz feladatnak nevezte a hús és az állati eredetű termékek árának emelését, hiszen ezek alapvető élelmiszerek, a járvány ráadásul sokak megélhetését tette épp most bizonytalanná.
    Éder Tamás szerint az árak várhatóan több lépcsőben emelkedhetnek, de a fogyasztás az év második felében biztosan bővülni fog, ha a válság véget ér, és az idegenforgalommal együtt a vendéglátás is fellendül. A magyar mezőgazdaság élt már át hasonló nehézségeket, hiszen az uniós csatlakozás is megkövetelte az alkalmazkodást, de ma már az egész világpiacra, főképp a kínai igényekre kell figyelniük az állattartóknak - jegyezte meg.   

  A Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, hogy a takarmányárak szinte lehetetlen helyzetbe hozták a gazdákat. Wagenhoffer Zsombor főképp a sertéstartóknál valószínűsít lemorzsolódást, mivel náluk a legmagasabb azok aránya, akik nem megfelelő színvonalon termelnek. A magyar állattenyésztők jelentős része ugyanakkor nemzetközi szinten is versenyképes, és a további fejlesztések segíthetnek abban, hogy sikeresek maradjanak - tette hozzá.  

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.