Mikulás napján 265 gyermek kapott húsmentes bolognai spagettit, melyet a hús helyett teljes egészében borsófehérjéből állítottak elő. Néhány étterem étlapján már fellelhetőek hasonló készítmények, de a szigorú minőségi követelmények okán a gyermekétkeztetésben eddig egyedülálló a kezdeményezés.

A teljes mértékben hazai innovációt egy budapesti általános iskola tanulói próbálhatták ki először.

A Food Control cégcsoport és az Új Budai Alma Mater Általános Iskola közös célja, hogy megismertesse a gyermekekkel a világban egyre nagyobb teret hódító növényi fehérje-alapú húsanalógokat.

„Iskolánk évek óta keresi a lehetőséget, hogyan tudnánk a gyermekek egészséges élelmiszerekkel kapcsolatos ismereteit szélesíteni. Napjainkban már elengedhetetlen, hogy a magas tápérték és ízletes fogások biztosítása mellett az élelmiszerek előállításával kapcsolatos káros környezeti hatásokat is csökkentsük, ezért fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek megismerjék az új típusú "zöldebb" élelmiszerekből készült fogásokat.” – emelte ki az iskola igazgatója, Giczi Balázsné Parditka Orsolya.

Az étel elkészítéséhez a fejlesztésben részt vevő kutatóséfek darált hús helyett borsófehérjét használtak. Az ételt a fehérje alapanyagtól kezdve teljes egészében a Food Control csoport SoReCa konyháján készítették el, így a bolognai szósz garantáltan nem tartalmazott semmiféle allergént, adalékanyagot és ízfokozót.

A gyermekek az étkezés végén PUSH’n GO automatán keresztül véleményt nyilváníthattak, mely eredménye alapján 91%-nak ízlett a húsanalógból készített ebéd.

Tóth András, a fejlesztési projekt vezetője elmondta: „távolról sem célunk a húsfogyasztás ellen nevelni a gyermekeket, ugyanakkor felelősségünk, hogy táplálkozásunkat elmozdítsuk a fenntarthatóság irányába és gyermekeinket megismertessük új, magas minőségű élelmiszerekkel”. Az eddigi eredmények alapján, sikerrel!

A CREAVEG húsanalóg termékek a SoReCa Kft, a Food Control cégcsoport és a KSERIS Tudástranszfer Nonprofit Kft. 100%-ban hazai, közös fejlesztése, mely idén októberben elnyerte az Európai Unió Horizon 2020 kutatási programjának kiválósági minősítését. www.foodcontrol.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.